Élő Sport

Kézilabda-Eb: Montenegró kipipálva

Győzelemmel kezdte meg szereplését a sportági Európa-bajnokságon férfi kézilabda-válogatottunk.

A két csapat történelmi, első egymás elleni mérkőzése több szempontból is fontos volt: egyrészt a jó rajt miatt, valamint azért, mert mindketten az Eb-n kiosztásra váró két olimpiai selejtezős hely egyikéért küzdenek. A gdanski kvartettben hasonló okból harcol az orosz válogatott is.

A megfiatalított magyar együttesnek ez volt az első igazi felmérője Talant Dujshebaev szövetségi kapitány vezetésével, és rögtön nekiugrott ellenfelének.

Az 5. percben már 5-1 volt az állás, amikor a rivális időt kért – írja beszámolójában az MTI.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A lendület nem tört meg, tovább nőtt a különbség (8-2). Újabb időkérést követően már a montenegróiak is rendezték soraikat, és megkezdték a felzárkózást. Timuzsin büntetőt rontott, s lassan csökkent a különbség, ám egy emberhátrányos góllal sikerült 15-11-re ellépni.

A szünet után Nagy Lászlót kiállították, ám az emberhátrányban Mikler jól védett. A nehéz időszak átvészelése után megint a magyar csapat akarata érvényesült. A montenegróiak folyamatosan cseréltek, végül egy olyan sort sikerült pályára küldeniük, amely 25-23-ra alakította az állást. A hajrában azonban jobban összpontosított a Dujshebaev-csapat, amely végül öt góllal megnyerte a fontos összecsapást.

A montenegróiaknak az volt fennállásuk hetedik Eb-találkozója, és még egyszer sem tudtak győzni.

Eredmény – Férfi kézilabda Európa-bajnokság, D csoport, 1. forduló:

Magyarország-Montenegró 32-27 (16-12)
gól:
Bánhidi 7, Jamali 5, Ancsin 5, Iváncsik G. 4/2, Bodó 3, Faluvégi 3, Zubai 2, Borsos 1, Nagy L. 1, Pásztor 1, illetve Borozan 7, Cavor 5, Grbovic 5, Sevaljevic 4/1, Lipovina 3, Vujovic 2, Melic 1

Élő közvetítésünk véget ért

Köszönjük, hogy velünk tartottak. Hamarosan jövünk a mérkőzés összefoglalójával, nyilatkozatokkal és egyéb érdekességekkel is.

Megúsztuk

Egyre is feljöhetett volna Montenegró, ehelyett egy kontrából Pásztor visszaállítja a háromgólos differenciát.

Negyed óra van hátra

Sevaljevic büntetőjével 25-22, Faluvégi kiállítása miatt pedig két percig öt mezőnyjátékossal vagyunk a pályán.

Montenegró

Válaszolva az előbb feltett kérdésemre.

Nagy Laci áll ki

Kétperces kiállítást kapott a magyar klasszis, Mikler pedig fontos szituációban mutatott be bravúrt.

Bizalomkeltő a játékunk

Reméljük a térfélcserét követően is tartani tudják ezt a szintet a magyar srácok, és akkor nem lehet kérdéses a válogatott győzelme. Mindjárt folytatódik a meccs.

Olvasói sztorik