Sport

Hosszú Katinka Amerikából üzent

A bajnoknő megható üzenetet küldött minden szurkolójának, a Sportcsillagok Gálaestje szervezőinek és édesanyjának.

Csütörtökön ünnepélyes keretek között átadták az Év Sportolója díjakat. Cseh László lett az év férfi sportolója, a labdarúgó-válogatott pedig az év csapata. Életműdíjat kapott Szepesi György és Károlyi Béla.

Hosszú Katinka az év női sportolója díjat vehette volna át, de mivel Austinban áll hétvégén rajtkőre, ezért nem lehetett jelen. Helyette édesanyja vette át a díjat, aki a színpadon úgy fogalmazott,

“Köszönöm a díjat Katinka nevében is. Szeretett volna itt lenni, de a felkészülése miatt fontos az austini verseny. Eddig is keményen megdolgozott a sikereiért, ezentúl sem lesz másképp. A lányom, ha valamibe belekezd, legyen az bármilyen nehéz is, nem adja fel, hanem végigcsinálja. Kívánom, hogy az idei évben is teljesüljön minden álma”

– mondta Bakos Barbara, miután átvette a díjat. Hosszú annak ellenére, hogy nem volt jelen, magyar idő szerint még csütörtök éjjel üzent a díjátadóknak.

Köszönöm az elismerést! Nagyon jólesik! Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, de drága Anyukám gyönyörű volt :) Thank…

Közzétette: Katinka Hosszu – 2016. január 14.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik