Sport

Vízilabda Eb: “Nem ilyen kezdésre számítottam, ez egyértelmű”

Kedden Görögország ellen javíthat a nemzeti együttes.

Amint arról már beszámoltunk, a női vízilabda-válogatott négy góllal kikapott Hollandiától a belgrádi kontinensviadal A csoportjának első fordulójában. A négygólos vereség elsőre nem hangzik olyan súlyosnak, viszont a tavalyi világbajnokság ezüstérmese a félidőben öt góllal vezetett (8-3), de a harmadik negyedben már 11-3 is állt az eredményjelzőn.

A találkozó után Bíró Attila szövetségi kapitány értékelte a mérkőzést a szövetség honlapján:

Nem ilyen kezdésre számítottam, ez egyértelmű. A védekezésünk nem úgy működött az elején, ahogy kellett volna, sajnos a hollandok átlőtték a zónánkat, köztük azok a játékosok is, akik úgymond kiegészítő emberek náluk. Ráadásul szoros védekezésnél is meg tudták játszani a centert. Lassúak voltunk védekezésben, támadásban pedig gyámoltalanok. Mi nem mertük a centerpasszokat meglépni eleinte. Csak a második félidőre tudtunk bátrabban játszani, akkor már akciógólokat is lőttünk. Az első negyedben már volt 2-3 olyan gól, ami nüanszokon múlt, ezek éppen eléggé megzavartak minket. Nem hasonlítanám a Világliga-selejtezőhöz ezt a meccset, az egy másik történet volt, a csapatok sem voltak ugyanazok.

A válogatottra kedden ismét nagyon fontos meccs vár, a felkészülési tornán már legyőzött Görögország lesz az ellenfél. Utána következik még könnyű mérkőzés (Törökország és Portugália), majd az Oroszország elleni ütközet a csoport zárómérkőzésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik