Sport

Babos a finálé kapujában bukott el

Fucsovics Márton bejutott a legjobb négy közé Ausztráliában.

A hamarosan kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságra készülő Babos Tímea kiválóan kezdte az évet, három győzelmet aratott az 500 ezer dollár összdíjazású sencseni tornán. Az elődöntőben az amerikai Alison Riske volt a magyar játékos ellenfele.

Sajnos a mérkőzés nem indult jól, 33 perc játék után meg is nyerte az első szettet az amerikai. Köszönhetően annak is, hogy háromszor is elnyerte Babos adogatását. A ranglista 97. helyén álló Riske a második játszmát is egy breakkel kezdte, majd 3-3-nál ismét kiválóan fogadott. Végül 79 perc alatt karrierje során először legyőzte a soproni teniszezőt, a fináléban pedig a lengyel Agnieszka Radwanska lesz az ellenfele.

Fucsovics Márton bejutott az elődöntőbe az Adelaide-ben zajló, 75 ezer dollár összdíjazású keménypályás Challenger-tenisztornán.

A világranglistán 214. magyar játékos – az ATP honlapja szerint – a pénteki negyeddöntőben a japán Morija Hirokit verte könnyedén, 6:0, 6:3-ra az ausztrál városhoz tartozó Happy Valleyben.

Fucsovics a fináléba jutásért az első helyen kiemelt izraeli Dudi Selával találkozik szombaton. A 23 éves magyar teniszező a jövő héten az Australian Open selejtezőjében lesz érdekelt.

Eredmény – Tenisz

WTA, Sencsen, elődöntő:

Babos Tímea – Alison Riske (amerikai) 2-6, 4-6

ATP-challenger, Adelaide, negyeddöntő:

Fucsovics Márton – Morija Hiroki (japán) 6-0, 6-3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik