Gyõr, 2016. január 3.
Hárai Balázs (k) a férfi vízilabda Volvo Kupa Magyarország - Olaszország mérkõzésén a gyõri Aqua sportközpontban 2016. január 3-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Sport

Vereséggel kezdte a Volvo Kupát a férfi pólóválogatott

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

sportújságíró. 2016. 01. 03. 18:50

Az első negyedben gyorsan háromgólos hátrányba kerültünk, onnan már nem sikerült visszajönni.
Korábban a témában:

Nyolc nappal a Görögország elleni első Európa-bajnoki mérkőzés előtt Olaszország ellen kezdtek meg a jubileumi Volvo Kupát Győrben. Sajnos a mérkőzés nem indult jól, az első nyolc perc után már három góllal mentek az olaszok.

A második negyedben már sikerült gólokat is szereznünk, viszont a vendégek is betaláltak kétszer, így nem sikerült közelebb kerülnünk az ellenfélhez. Mindkét kapus, Nagy Viktor és Stefano Tempesti is ihletett formában védett az egész mérkőzésen, több nagy bravúrt is bemutattak.

A második félidei védekezésünket dicséri, hogy Alessandro Campagna mester gólt sem szereztek a nagyszünet után. Sajnos az olasz kapu előtt mi is rontottunk bőven, volt amikor a saját hibánkból, de Tempesti klasszisával nehéz volt mit kezdeni.

Benedek Tibor a mérkőzést követően elmondta, hogy a vereség bosszantja, de látott nagyon biztató dolgokat is. Kis Gábor betegség miatt eleve nem tudott játszani, de Hárai Balázs sem volt tökéletes állapotban. A folytatásban hétfőn Spanyolország, kedden pedig Szlovákia következik.

Eredmény – Vízilabda, Volvo Kupa, első forduló

Magyarország – Olaszország 4-5 (0-3, 2-2, 0-0, 2-0)

IV. negyed

5-8. PERC: Megint jól védekeztünk, a szépen kijátszott akciónk végén Tempesti kifejelte a labdát. Érvénytelen az olasz gól, mert levitte a víz alá a labdát. Megint ziccert védett a vendégek portása. A vendégek is elrontották a támadásukat, Varga Dénes bombáját hatástalanította a blokk és Tempesti közös erővel. Ötméterest kaptunk, mert Varga kezét meghúzták. Varga Dénes könyörtelen volt, kicsit kevesebb mint két perccel a vége előtt (4-5). Vámos elcsípte a labdát, az egyenlítésért mehettünk, de Hárai centerezését fölé tolta Tempesti. Sajnos a centerünk ellen fújtak, Pontatlan az előre dobott labda, véget ért a mérkőzés. Kikaptunk 5-4-re!

1-4. PERC: A záró felvonás ráúszását is a vendégek hozták el. Gólt nem tudtak lőni, mi pedig sakk-mattig játszottuk, Tóth Márton lőtt az üres kapuba (3-5). Nagy ihletett formában, újabb olasz bombát hárított. A mi támadásunknál kicsúszott a labda játékosunk kezéből. Megint kiváló védekezést mutattak be Campagan fiai, Manhercz pedig a kiállítás sorsára jutott. Nagy mellel védte az előnyben leadott olasz kísérletet, Tempesti pedig nem akart elmaradni kollégája mögött, ő is védett egyet.

III. negyed

5-8. PERC: Varga Dénes lövése után Tempesti már verve volt, de a kapufa megint kisegítette őt. Jól védekeztünk, lejár a vendégek támadóideje. Nálunk Bátori, náluk Bodegas szerzett kiválóan labdát. Megint nem tudták lövéssel befejezni az akciójukat, ahogy sajnos mi sem. Távoli lövést védett nagy bravúrral Nagy. Páros kiállítást fújtak a játékvezetők. Időt kért Campagna, fórban pedig megcsináltak a kitalált figurát, de megint hatalmasat védett a magyar hálóőr. Hárai megúszott, először nem találta a labdát, közben véget is ért a negyed.

1-4. PERC: Di Fulvio elhozta a labdát a ráúszásnál, szerencsére a távolról leadott olasz lövés nem talált kaput. Erdélyi lövése a blokkról pattant oldalra, a túloldalon a svédcsavar nem okozott gondot Nagynak. Tóth Mártonnál láttak szabálytalanságot. Decker kiváló védekezést mutatott be, előnyben támadhattunk az időkérés után. A hatodikat sem sikerült értékesíteni, Bátori nem tudta bepattintani a rövidbe. Olasz fór, szerencsére Bodegas húzása kijött a kapufáról.

Gyõr, 2016. január 3.
Varga Dénes (b) és az olasz Valentino Gallo a férfi vízilabda Volvo Kupa Magyarország - Olaszország mérkõzésén a gyõri Aqua sportközpontban 2016. január 3-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Fotó: MTI

II. negyed

5-8. PERC: Újfent kiváló olasz védekezés a centernek bejátszott kísérletnél. Campagna megint időt kér, mert emberelőnyben támadhatnak a háromgólos vezetésért. Szépen megjáratták, de az olasz kezéből kicsúszott a labda, a kiállításból visszatérő magyar elvette tőle. Varga lóbált kettőt-hármat, majd betette Bátorinak, aki a kapuba továbbított (2-3). Nagy még beleért a lövésbe, így sarokdobással jöhettek az olaszok. Eksztázisban a magyar kapuvédő, újabb bravúrt mutatott be a rövid saroknál. Olasz kiállítás, de csúnyán mellé lőtte Erdélyi. Jön a szokásos olasz fór, Giorgetti pedig a hosszúba bombázott (2-4). Tempesti védett bravúrral Bedő ziccerénél, négy másodperccel a félidő végett előtt Figlioli bombája Nagy fejéről pattant be (2-5).

1-4. PERC: A ráúszásnál megint ők a gyorsabbak. Varga Dánielt beforgatta Baraldi, jött is a kiállítás, de a negyedik fórt már nem lőtték be. Gyorsan ellőtte Hosnyánszky, de a labda érintetlenül jutott a kapu fölé. A végletekig kijátszottuk, Hárai önzetlensége után Hosnyánszky szerzi az első magyar gólt (1-3). Újabb olasz fór, a rövidnél Loungo labdáját elcsípte Nagy. Bátori bombáját védte Tempesti, a kipattanó az övéké. Jó a blokk az olasz lövésnél, megint mi támadhatunk.

 I. negyed

5-8. PERC: A szabaddobás után Bedő bombázott  sáncba, Di Fulvio lövését Nagy szedte ki a pipából. Megint elveszítjük a labdát, a túloldalon a kapufa segítette ki Nagyot. Vámos próbálkozását szép mozdulattal sajnos hárítani tudta Tempesti. Campagna mester időt kért a vendégeknél. Megint a falba játszották be, Aicardi húzását Nagy védte, de a testéről a kapuba került a labda (0-3). Centerben nem sikerül megjátszani Bedőt, egy erőtlen olasz kísérlet után mi támadhatunk. Ráadásul emberelőnyben, Benedek Tibor időt is kér. Erdélyi kapta a labdát a falban, de ki tudták ütni a kezéből.

1-4. PERC: A sötét sapkában játszó olasz válogatott vezetheti az első támadást, rögtön magyar kiállítás. Decker ment ki, Di Fulvio pedig a felső sarokba bombázott (0-1). Sajnos a Hárainak betett labdát elpiszkálták az olaszok, az ellentámadásnál ők is eladták a játékszert. Háraival szemben kontrát fújtak, majd Nagy Viktor védte szépen a rövid sarokra leadott lövést.  A negyedik támadásunkból sincs gól, Erdélyi lőtt fölé, jön a második olasz emberelőny. A húzásra betett labdát Bodegas juttatta a mienk kapujába (0-2).

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Néhány perc múlva kezdődik Győrben a férfi vízilabda-válogatott nyitómérkőzése az idei Volvo Kupán.

Előzetes:

Az egy hét múlva kezdődő belgrádi olimpia kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő férfi vízilabda-válogatott felkészülése már a célegyenesbe fordult. Vasárnaptól keddig a Győrben sorra kerülő tizedik Volvo Kupán bizonyíthatnak azok a játékosok Benedek Tibor szövetségi kapitánynak, akik bekerültek a kontinenstornára utazó csapatba.

A szakember elmondta, hogy az eredmény most másodlagos. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nem szeretne minden mérkőzést megnyerni.

A vasárnapi ellenfél Olaszország lesz, hétfőn a spanyolokkal, kedden pedig a szlovákokkal találkoznak a fiúk. A felkészülési tornán még szerepet kaphat Tóth Márton és Bedő Krisztián is, de ők nem utaznak majd Szerbiába. A nemzeti csapatba hosszú idő után visszatérő Kis Gábor betegség miatt nem ugrik medencébe.

A magyar válogatott kerete az Európa-bajnokságra

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)

Mezőnyjátékosok: Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Bátori Bence (A-Híd-OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (ZF-Eger), Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.