Sport

Kobe elmondta, melyik dal kergette ki a világból

Szerda este pályafutása utolsó mérkőzésén lép pályára Boston Celtics otthonában Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers sztárja, aki ennek kapcsán osztott meg egy érdekes történetet.

A szezon végén visszavonuló 37 éves játékos az NBA honlapjának adott interjújában elevenítette fel a 2008-as nagydöntőt, amelyet 4-2-es összesítéssel elveszítettek a Boston Celticsszel szemben.

Emlékszem, amikor vesztettünk, elkezdték játszani a Journey egyik számát (Don’t Stop Believin’ – Mindig higgy), és az egész csarnok egyszerre énekelte. Gyűlöltem azt a rohadt dalt, de két éven keresztül minden áldott nap meghallgattam csak azért, hogy ne felejtsem el, milyen érzés volt akkor

– nyilatkozta Bryant, aki két évvel később, a 2010-es fináléban visszavágott a Celticsnek, hiszen 4-3-as összesítéssel jobbnak bizonyultak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik