Sport

Hosszabbításos Raiders-siker a csoportrangadón

Az amerikaifutballisták karácsonykor sem pihennek, péntek hajnalban megkezdődött az alapszakasz utolsó előtti fordulója.

Magyar idő szerint péntek hajnalban újabb mérkőzéssel folytatódott a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakasza. Az utolsó előtti kör csütörtök esti rangadóján (Thursday Night Football) az AFC nyugati csoportjának két riválisa, az Oakland Raiders és a San Diego Chargers csapott össze.

A két együttes végig fej-fej mellett haladt négy negyeden keresztül. Az első 15 perc alatt Brown és Murray szerzett touchdownt (7-7), a félidőre azonban már a Chargers volt előnyben. Előbb Inman ért el TD-t, majd Janikowski field gólja után a San Diegó-i Lambo sem hibázott hasonló helyzetben (10-17).

A fordulást követően egy safety-vel zárkózott a Raiders. A hazaiak szűk öt perccel a vége előtt Crabtree hatpontosával fordítottak, majd az egy pontot érő jutalomrúgás helyett rámentek a kétpontos kísérletre, amelyet sikerült megcsinálniuk, így három ponttal vezettek (20-17). A kétpontosra azért volt szükség, mert így a Chargers egy field góllal is csak hosszabbításra tudta menteni a rangadót. Ami be is következett, Lambo egalizált (20-20), jöhetett a ráadás.

Mivel itt az első megszerzett pont már győzelmet ér, Janikowski mezőnygólja az Oakland szezonbeli hetedik győzelmét jelentette. A hazaik a rájátszásról így is lemondhatnak, mivel a még bejutó helyen álló, és egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Pittsburgh Steelers kettővel több győzelemmel rendelkezik. A San Diego pedig nem is álmodhatott a playoffról, ugyanis ez már a tizenegyedik zakójuk volt.

A Raiders a Kansas City Chiefs, a Chargers pedig a Denver Broncos ellen zárja egy hét múlva az idei szezonját.

Eredmény – NFL, alapszakasz

Oakland Raiders – San Diego Chargers 23-20 – hosszabbítás után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik