Sport

Kézilabda: ilyen rosszul még sosem szerepelt a női válogatott a vébén

A magyar női kézilabda-válogatott hétfőn fordulatos mérkőzést játszott Lengyelországgal a dániai kézilabda-világbajnokságon: a mieink katasztrofálisan kezdtek, ám a feljavult a játék, a második félidőben pedig hárommal is vezettünk.

Németh András együttese azonban nem bírta a hajrát, és ugyan többször is támadhattunk az egyenlítésért, 24-23-as vereség lett vége. A csapat így lemaradt a világbajnoki negyeddöntőről és az olimpiai kvalifikáció is már-már lehetetlennek tűnik.

A magyar válogatott 11-edikként végzett, ez eddig a legrosszabb szereplés vb-n.

Az eddigi leggyengébb eredmény – amikor a nemzeti együttes kijutott a vb-re – az 1997-es és 2009-es kilencedik hely volt.

Úgy fest, ez a torna a negatív legeké volt, a csoportban ugyanis története legnagyobb vb-vereségét is elszenvedte a csapat, Montenegró ellen 32-15-re kaptunk ki kilátástalan játékkal. Másnap remek teljesítménnyel legyőztük a végső győzelemre is esélyesnek tartott Dániát.

Természetesen egyből kérdésessé vált a szövetségi kapitány, Németh András jövője. A szakembert még a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke is lemondásra szólította fel, ezt a szerdai, vb-szereplést értékelő sajtótájékoztatóján akár már meg is teheti.

Az eddigi vb-k és a magyar helyezések

 1957 (Jugoszlávia): 1. Csehszlovákia, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Jugoszlávia

1962 (Románia): 1. Románia, 2. Dánia, 3. Csehszlovákia, …5. MAGYARORSZÁG

1965 (NSZK): 1. MAGYARORSZÁG, 2. Jugoszlávia, 3. NSZK

1971 (Hollandia): 1. NDK, 2. Jugoszlávia, 3. MAGYARORSZÁG

1973 (Jugoszlávia): 1. Jugoszlávia, 2. Románia, 3. Szovjetunió, 4. MAGYARORSZÁG

1975 (Szovjetunió): 1. NDK, 2. Szovjetunió, 3. MAGYARORSZÁG

1978 (Csehszlovákia): 1. NDK, 2. Szovjetunió, 3. MAGYARORSZÁG

1982 (Magyarország): 1. Szovjetunió, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Jugoszlávia

1986 (Hollandia): 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Norvégia, …8. MAGYARORSZÁG

1990 (Dél-Korea): 1. Szovjetunió, 2. Jugoszlávia, 3. NDK – Magyarország nem vett részt

1993 (Norvégia): 1. Németország, 2. Dánia, 3. Koreai Köztársaság, …7. MAGYARORSZÁG

1995 (Ausztria/Magyarország): 1. Koreai Köztársaság, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Dánia

1997 (Németország): 1. Dánia, 2. Koreai Köztársaság, 3. Németország, …9. MAGYARORSZÁG

1999 (Norvégia): 1. Norvégia, 2. Franciaország, 3. Ausztria, …5. MAGYARORSZÁG

2001 (Olaszország): 1. Oroszország, 2. Norvégia, 3. Jugoszlávia, …6. MAGYARORSZÁG

2003 (Horvátország): 1. Franciaország, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Koreai Köztársaság

2005 (Oroszország): 1. Oroszország, 2. Románia, 3. MAGYARORSZÁG

2007 (Franciaország): 1. Oroszország, 2. Norvégia, 3. Németország, …8. MAGYARORSZÁG

2009 (Kína): 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Norvégia, …9. MAGYARORSZÁG

2011 (Brazília): 1. Norvégia, 2. Franciaország, 3. Spanyolország – Magyarország nem vett részt

2013 (Szerbia): 1. Brazília, 2. Szerbia, 3. Dánia, …8. MAGYARORSZÁG

2015 (Dánia): …11. MAGYARORSZÁG

Ajánlott videó

Olvasói sztorik