Sport

Alelnökké választották Mocsai Lajost

A Testnevelési Egyetem (TF) rektorát, Mocsai Lajost is alelnökévé választotta a Magyar Edzők Társasága (MET), amely szombaton tartotta küldöttközgyűlését.

A MET közleménye szerint a tisztújítás során Molnár Zoltán maradt az elnök, míg a korábbiakkal szemben mostantól – Kemény Dénes és Kiss László mellett – egy harmadik alelnök is segíti a társadalmi szervezetet.

Molnár Zoltán hangsúlyozta az edzőképzés és a továbbképzés fontosságát, illetve az ezen a területen meglévő jelentős gondokat, problémákat, hiányosságokat. Beszélt továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a TF támogatásának fontosságáról is.

Fábián László, a MOB szakmai igazgatója elmondta, hogy Magyarországon 39 sportág kap különböző szintű állami támogatást. A nem olimpiai sportágakban elvégzett felméréseik összképe nem jó, így kíváncsian várja, hogy az olimpiai sportágakban jelenleg zajló, hasonló tesztelések milyen eredményt hoznak.

Mocsai Lajos rektor legfontosabb bejelentése szerint 2017. szeptember 1-jén kezdődik a TF-en az új, magas szintű edzőképzés. Addig is maximális támogatást ígért a MET-nek az edzőképzéssel kapcsolatos tervek megvalósításához.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként köszönetet mondott a MET-tel való hasznos együttműködésért, és masszív, olykor agresszív érdekvédelmet ígért a parasportban dolgozóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik