Sport

Súlyos betegséggel fertőződött meg a magyar kenus

A tavalyi moszkvai világbajnokságon bronzérmet szerző 19 éves kenus a Sport plusz című lapnak adott interjút a napokban.

Elárulta, hogy a tesztversenyen hánytam, hasmenése volt, sárgaság gyötörte, de szerencsére már teljesen kigyógyult betegségéből.

Az ásványvizet, amelyet kaptunk, hazahoztuk, bevizsgáltattuk. Nem állítom, hogy ettől lettem rosszul, de magas volt benne a csíraszám. Így elképzelhető, hogy ennek köszönhetően nyeltem be a vírust

– mesélte Hajdu Jonatán.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az is lehet, hogy amikor járkáltunk a városban, megérintettem valamit, ami fertőző volt. Ez elegendő egy súlyos betegség kialakulásához. Amit edzőm, Molnár Gergely mondott, mindenesetre igaz: tisztább volt a tó, amiben úsztunk, mint az ásványvizünk, amit kaptunk.

Hozzáfűzte, a hepatitisz-A-t többé már nem kaphatja el, mivel teljesen kikezelték belőle, de mostantól minden részletre odafigyel.

Vizet és víztisztító berendezést biztosan viszünk magunkkal az olimpiára. Az alkohol kézfertőtlenítőt sem hagyjuk otthon.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik