Kézilabda történelem része az a ’90-es évekből származó televíziós felvétel, amelyen Laurencz László mesteredző az Építőkkel a Debrecen ellen elbukott Magyar Kupa-finálé után, a miért kaptak ki a lányok riporteri kérdésre hirtelen felindulásában azt a választ adta:
Később magyarázatot is adott a kijelentésére. Arra célzott, a női kézilabdázók labilisabbak, kiszámíthatatlanabbak, mint a férfiak.
A keddi, Montenegró elleni történelmi zakónak (32-15), majd a huszonnégy órán belüli feltámadásnak, az örök mumus, házigazda dánok szerda esti leiskolázásának (29-22) is csak ez, a lelki labilitás lenne az oka? Nem gondoljuk. Ellenben bárhonnan nézzük, nem találunk elfogadható magyarázatot a két mérkőzés közti példátlan játék-színvonalbeli különbségre.
“Úgy mentünk neki a meccsnek, hogy nem az eredmény számított, hanem hogy felálljunk a padlóról. Ez sikerült. A dánok minden lépésre volt válaszunk, gyorsan elbizonytalanítottuk őket. Nem volt üres beszéd a keddi vereség utáni fogadkozás. Csak jókat tudok mondani, messze nem volt annyi hiba, mint a montenegróiak ellen. Két nap alatt megmutattuk a két végletet”
A fenti mondatok Németh András szövetségi kapitány száját hagyták el a káprázatos siker után, ergo megkockáztatjuk, még ő is csak keresi az okokat, a magyarázatot. Reméljük megtalálja.
Németh még azt is mondta, reméli mostantól ebben a formában folytatják a vb-t. Szucsánszki Zita, a mezőny legjobbja meg azt nyilatkozta a szövetség honlapjának: “Úgy gondolom, hogy lemostuk a tegnapi szégyenfoltot, ma egy emberként harcoltunk, a stáb, a játékosok, a pályán lévők és a kispad is. Elindultunk egy olyan úton, amit szeretnénk folytatni.”
Mi is ennek szurkolunk.
