Sport

Babos és Mladenovic párosa legyőzte Cilicéket

A tavaly US Open-bajnok Marin Cilic és az általa vezetett csapat nyert kedden a Papp László Sportarénában rendezett, nyolcadik Tennis Classics gálán. Ugyanakkor az esemény vége nem várt fordulatot hozott.

A 2001-es wimbledoni bajnok Goran Ivanisevic győzelmével indult a budapesti gála. Az ászairól is híres horvát sztár mindössze 27 percet töltött a pályán Pat Cash ellen. Az 1987-es wimbledoni bajnok ausztrál veterán már az első labdamenet után videóvisszajátszást követelt volna, majd nem sokkal később egy alulról, trükkösen ütött ásszal hívta fel magára a figyelmet. A kettejük közötti hét év korkülönbség aztán csakhamar kiütközött, Ivanisevic 5:1-nél már tréfásan szerválni tanította riválisát. A meccset végül egy ügyes labdaszedő kisfiú nyerte meg a horvát óriásnak 6:2-re.

Következett a tavalyi wimbledoni női páros döntőjéig menetelő Babos Tímea és Kristina Mladenovic, ezúttal egymás ellen. Ez az összecsapás már jóval komolyabb iramot hozott, a trükkös megoldások mellett alaposan megfuttatta egymást a két, egyaránt 22 éves játékos. Mivel gyerekkoruk óta ismerik egymást, és párosban sok sikert értek el, ezért végig egymás mellé ültek le a pihenőknél.

A francia teniszezőnek 5:4-nél meccslabdája volt, ám a hazai kedvenc fordított, és végül 7:6 (7-5)-re győzött, majd így összegzett:

Hosszú volt az út Tajvantól Budapestig, de mindig élvezem, ha itthon játszhatok, fantasztikus a közönség. Kikivel jövőre nem játszunk párost, mivel ő a riói olimpia miatt francia partnerrel készül, de később biztosan állunk még egymás oldalán.

A londoni bajnok Taróczy Balázs, Heinz Günthardt magyar-svájci duó az 1985-ös wimbledoni férfi páros döntő “újrajátszását” is megnyerte az ausztrál Pat Cash és John Fitzgerald ellen.

Taróczy a Tennis Classics főszervezőjeként köszönetet mondott a három “fiatalembernek”, hogy elfogadták a meghívást, és újra együtt lehettek.

„Pat és Heinz Európában él, úgyhogy külön köszönöm John Fitzgeraldnak, hogy eljött Ausztráliából, és a sérülése ellenére végigküzdötte a meccset” – jelentette ki a 61 éves magyar teniszlegenda.

A US Open-győztes Marin Cilic a nap negyedik meccsén a francia Richard Gasquet-vel csapott össze férfi egyesben, és a múlt heti ATP-világbajnokságról épphogy lemaradt játékosok nem kímélték egymást. A bemutató torna “legkomolyabb” találkozója a többivel ellentétben kilenc nyert gémig tartott, a 198 centis horvát főként hatalmas szerváival, míg az idén Wimbledonban elődöntős riválisa híres egykezes fonákjával aratott közönségsikert. Látszott, hogy mindketten kedvenc kemény borításukon játszanak, a meccset végül Cilic nyerte 9:6-ra.

„Marin remekül játszott, de hát Grand Slam-győztesről van szó – kezdte értékelését a világranglistán kilencedik Gasquet. – Először vagyok Budapesten, nagyon tetszik a város, és bízom benne, hogy jövőre is olyan kiváló évem lesz, mint az idei volt.”

A horvát óriás kifejtette, gyerekfejjel járt először a magyar fővárosban, és mindig szívesen jön ide.

„Azt hiszem, kiszolgáltuk a szurkolókat, emellett jó volt látni a meghívott legendás játékosokat is” – jelentette ki, hozzátéve: 2016-ban szeretne az első nyolc között végezni, hogy részt vehessen az ATP-vb-n.

Sikerével a Cilic-csapat 29:20-ra elhúzott, így az utolsó vegyes párosnak már nem maradt tétje.

A nap zárófelvonásában Cilic Babos Tímeával, Gasquet pedig honfitársa, Kristina Mladenovic oldalán lépett pályára.

A közönségszórakoztató összecsapást érdekes módon mégis a Babos-Mladenovic duó nyerte, amely váratlanul 3:3-nál állt össze, s a “nemek harcában” a hölgyek bizonyultak jobbnak 7:5-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik