Sport

Az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet a Győr

A már továbbjutott Győri Audi ETO KC négy másodperccel a vége előtt kapott góllal 22-22-es döntetlent játszott a szintén középdöntős dán Midtjylland otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének zárásán.

A magyar csapat eddigi egyetlen vereségét éppen az ikasti klubtól szenvedte el október 25-én az Audi Arénában (21-26), és most azt kellett szem előtt tartania, hogy a középdöntőbe ne 4, hanem lehetőség szerint 6 pontot vigyen magával a maximális 8-ból.

Az első negyedórában fej fej mellett haladt a két csapat, majd 7-5-ös előnybe került a házigazda. Amikor pedig 9-6 lett az állás, akkor Ambros Martin időt kért. Eduarda Amorim révén sikerült felzárkózni, és a szünetig csökkenteni a különbséget.

A második félidő elején állva hagyta ellenfelét a Midtjylland, elhúzott 16-11-re, ekkor megint rendezni kellett a sorokat.

Azonban továbbra is gyenge volt a támadójáték, sok lövést tudott blokkolni a dán védőfal, így ekkor még esély sem volt a felzárkózásra.

Martin cserékkel próbált frissíteni, és ettől legalább a védelem feljavult. A 48. percben, 18-15-nél a hazaiak kértek időt, de nem jöttek ki a hullámvölgyből. Emberelőnyben 18-17-re feljött az ETO, és a következő támadásnál Planéta Szimonetta is betalált (18-18).

Jött a fordítás is, erre gyorsan újból időt kértek a hazaiak. A Midtjylland 14 perc után talált be Kiss Évának, és az utolsó perc 21-21-ről indult. A vendégek büntetőhöz jutottak 18 másodperccel a vége előtt, Görbicz Anita pedig nem hibázott. Ám volt válasz 4 másodperccel a lefújás előtt, így döntetlen született.

Eredmény – Női BL, 6. (utolsó) forduló, C csoport:

Midtjylland (dán)-Győri Audi ETO KC 22-22 (12-10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik