Sport

Világbajnok birkózónk egy lépéssel távolabb az olimpiától

Barka Emese nyerte meg szerdán a Sastin Marianna elleni válogatót, így jövőre ő indul a női birkózók olimpiai kvalifikációs versenyein az 58 kilogrammos kategóriában, utóbbi pedig valószínűleg 63 kilogrammban próbál majd Rióba jutni.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a csapatbajnoki döntő egyfajta betétszámaként rendezték meg a két legjobb magyar női birkózó két nyertes meccsig tartó csatáját, amelyre azért volt szükség, mert a szeptemberi világbajnokságon Sastin nem szerezte meg a riói indulási jogot, s mindketten az 58 kilogrammot tekintik ideális súlyuknak. A válogatót Gulyás István szövetségi kapitány kérésére írták ki a férfi csapatbajnoki döntő visszavágójára.

Az aréna teljesen megtelt, a Vasas két kiválóságát komoly szurkolótábor biztatta, de személyesen nézték meg meccseiket – és a férfi csapatbajnoki finálé küzdelmeit – a sportág korábbi nagyságai, köztük Farkas Péter, Majoros István, Repka Attila és Növényi Norbert is.

A látványos megnyitó után egyből Sastinékat szólították szőnyegre, ugyanis a kiírás szerint két meccset kellett nyernie a győztesnek, s a mérkőzéseket a csb összecsapásai előtt és között vívták.

Az első felvonás sokáig eseménytelen állóbirkózással telt, érezhető volt a hatalmas tét mindkét versenyzőn. Valamivel Sastin volt az aktívabb, s egy intéssel egypontos előnybe került a szünetig. A folytatásban egy ideig nem sok minden változott, majd másfél perc után Sastin levitte riválisát, s már 3-0-ra vezetett, innen pedig már nem volt visszaút Barka számára, ráadásul egy akcióját szépen meg is kontrázta ellenfele (5-1), így Sastin került előnybe a párharcban.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Egy órával később, az ESMTK-Vasas összecsapás után jött a második meccsük, amely sokáig hasonló forgatókönyv szerint zajlott mint az első: eredménytelen állóharc, s intéssel 1-0-ás Sastin-előny a félidőre. A második derekán aztán az addig kissé bátortalannak tűnő Barka gyors derékra támadás után megdobta ellenfelét, s már 4-1-re vezetett. Wöller Ákos korábbi szövetségi kapitány, Sastin férje és edzője azonnal visszanézést kért, ám hiába. A hátralévő másfél percben már csak szépíteni tudott a 2013-as világbajnok Sastin, így következhetett a mindent eldöntő csata.

Az fog dönteni, hogy melyikük bírja erővel jobban a harmadik meccset. Az elsőn egyébként Barka érthetetlen taktikát választott, kapaszkodásban Marianna a legjobb a világon

– kommentálta az addig látottakat Gulyás István.

Az első két találkozón inkább a küzdelem és nem a látvány dominált, a mindent eldöntő mérkőzésen aztán kárpótolták a lelkes publikumot a versenyzők. Az első menetben intés után Sastin jutott előnyhöz, majd Barka egy kétpontos kivitellel fordított. Az iram már ekkor is lüktető volt, a pihenő után pedig egymást követték az akciók: előbb Sastin vitte le szépen Barkát, majd utóbbi egy villámgyors derékra támadás után ledöntötte őt és már 6-3-ra vezetett.

Fél perce maradt a magyar női birkózás legeredményesebb versenyzőjének a fordításra, s közel volt ahhoz, hogy fordítson, ugyanis 10 másodperccel a vége előtt sikerült levinnie Barkát, a billentést azonban már nem tudta végigvinni. A meccset így a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, Európa Játékok-győztes Barka Emese nyerte meg, ami azt jelenti, hogy jövőre neki lesz lehetősége 58 kilóban a kvótáért küzdeni, míg – a szintén EJ-nyertes – Sastin vélhetőleg a 63 kilóban próbálkozik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik