Szolnok, 2015. november 11.
Varga Dániel, a Dózsa (fehérben) és Salamon Ferenc, az OSC játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2. csoportkörének B csoportjában játszott Szolnoki Dózsa-Közgép - A-Híd OSC Újbuda találkozón a tiszaligeti Vízilabda Arénában Szolnokon 2015. november 11-én.
MTI Fotó: Mészáros János
Sport

A Szolnok nyerte a magyar rangadót a BL-ben

24.hu
24.hu

2015. 11. 11. 19:21

A házigazda Szolnok egy góllal nyert az OSC ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében vívott szerdai összecsapáson.

A 12 csapatos főtábla B jelű hatosában már a második forduló összehozta a magyar bajnok Szolnokot és a legutóbbi ob I-es idény ezüstérmesét, s a papírforma a házigazda sikerét ígérte az oda-visszavágós rendszerben zajló sorozat első magyar-magyar ütközetében.

A párharc nyitánya a hazaiaknak sikerült jobban, a vezetést követően azonban sorozatban három OSC-gólt láthatott a közönség. Álmosnak tetszett a vendéglátók játéka, ugyanakkor az újbudai alakulat lelkesen és bátran pólózott, aminek meglett a részeredménye.

A második negyedben aztán éledezni kezdett az olimpiai és világbajnokokkal tűzdelt hazai együttes, amely előbb kiegyenlített, majd a harmadik játékrész elején a vezetést is átvette (4-3). A folytatásban aztán érvényesültek a valós erőviszonyok: szolnoki találatok következtek, s Varga Dénes góljával már 6-3-ra a hazaiak álltak jobban.

A játékrész végén közelebb kerültek a vendégek (6-4), a befejező nyolc percnek azonban 7-4-es szolnoki vezetés mellett vághattak neki a csapatok. Az OSC megpróbált felzárkózni, ehelyett azonban a már nyugodtan játszó házigazdák voltak eredményesek: az idősebbik Varga fivér, Dániel távoli duplájával 8-4-re módosult az állás. A hajrában aztán alaposan kiengedett a Szolnok, az OSC felzárkózott 8-7-re szűkítve a különbséget, a hazaiak győzelmét azonban nem tudta megakadályozni.

Megnyugtató, hatgólos előnyt szerzett a Szeged férfi vízilabdacsapata a második számú nemzetközi sorozat, az Eurokupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, mivel hazai medencében 9-3-ra legyőzte a német Hannover együttesét.

Eredmény – vízilabda Bajnokok Ligája, B csoport

Szolnoki Dózsa-Közgép – A-Híd OSC Újbuda 8-7 (1-3, 2-0, 4-1, 1-3)

góldobók: Mitrovic, Varga Dénes, Varga Dániel 2-2, Younger, Gocic 1-1, illetve Graham 2, Bundschuh, Brguljan, Gór-Nagy, Bátori, Decker Á. 1-1

Eurokupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Szeged-Diapolo – Waspo Hannover (német) 9-3 (4-1, 2-1, 1-0, 2-1)
a magyar csapat gólszerzői: Varga Zs. 4, Kiss Cs., Manhercz K., Sánta, Seman, Kunac 1-1

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.