Sport

Mutatjuk a világ legfájdalmasabb zsákolását

Evan Fournier a hétfői NBA-játéknapot egészen biztosan megjegyzi magának.

Evan Fournier 2012-ben hagyta el szülőföldjét, Franciaországot azért, hogy NBA-játékos lehessen. Először Denverben próbálkozott, majd 2014-ben az Orlano Magic igazolta le. Hétfőn az Indiana ellen lépett pályára csapatával és már az első negyedben olyat tett, amire pályafutása végéig emlékezni fog.

Egy lerohanás utáni zsákolt, de kicsit későn engedte el a gyűrűt, aminek az lett a végeredménye, hogy állával érkezett a parkettre. Fournier kemény gyerek, felállt. 21 ponttal csapata legjobbja lett végül, de ez sem segítette győzelemhez az Orlandót.

A többi meccsen a mezőnyben egyedüliként veretlen oaklandi csapat a vendég Detroitot győzte le.

A Golden State szezonrajtja a második legjobb a klub történetében, a jogelőd Philadelphia Warriors 1960-ban 9/0-lal kezdett.

A Minnesota úgy vette el az Atlanta idénybeli veretlenségét, hogy a találkozó során 34 pontos (!) vezetést herdált el. Ez lett volna a Timberwolves fennállásának legnagyobb “összeomlása”, a rekordot 2008 decemberében állították fel, amikor 29 pontos vezetésről kaptak ki a Dallastól.

A szezonbéli hetedik mérkőzését is elvesztő Philadelphia március 27. óta sorozatban már a 17. vereségét szenvedte el, és ez még mindig csak a negyedik leghosszabb vesszőfutás a Sixers történetében. A klub tartja – a Clevelanddel együtt – az NBA-rekordot tavaly március óta, egyhuzamban 26 vereséggel.

A 2014-es bajnok San Antonio a 34-19-re megnyert utolsó negyeddel győzött Sacramentóban, amely sorozatban hetedik meccsét bukta el.

NBA, alapszakasz, eredmények:

Indiana Pacers-Orlando Magic 97-84
Philadelphia 76ers-Chicago Bulls 88-111
Atlanta Hawks-Minnesota Timberwolves 107-117
Denver Nuggets-Portland Trail Blazers 108-104
Sacramento Kings-San Antonio Spurs 88-106
Golden State Warriors-Detroit Pistons 109-95
Los Angeles Clippers-Memphis Grizzlies 94-92

Ajánlott videó

Olvasói sztorik