Sport

Borzasztóan sikerült Michelisz számára a két thaiföldi futam

Fontos pontokat veszített a Zengő Motorport versenyzője az összetettben és privát értékelésben is.

A vasárnap hajnali időmérője után eldőlt, hogy Michelisz Norbert az első futamon a tizedik helyről rajtol a túraautó-világbajnokság Thaiföldi Nagydíjának első futamán. A rajt után sajnos a Zengő Motorsport versenyzőjének Hondáját eltalálta Hugo Valente.

Mivel a második versenyen az első rajtkockából indul Michelisz, ezért elővigyázatosságból kihívták és szerelték az autót.

A futamot José Maria López nyerte, aki ezzel a második világbajnoki címét szerezte a WTCC-ben.

A második versenyen kiválóan rajtolt a magyar pilóta. Őt a szintén egy Honda, Tiago Monteiro követte, majd következett Tom Chilton. A portugál hamar az élre ugrott és egyre jobban ellépett. Sajnos a a parc fermé szabályok megsértése miatt áthajtásos büntetést kapott Norbi.

Sajnos nem sikerült száz százalékos állapotba hozni a járgányt, a futóművek akadtak problémák a naplementében induló futamon. A versenyt megállították piros zászlóval, mert túl sötét volt. A szervezők pedig azt tervezték, hogy a naplementében intik le a futamot.

Michelisz befejezte a versenyt, 13. lett, de pontot nem sikerült szereznie. Így hátrányba került az összetett negyedik helyéért folyó versenyben. A magyar pilóta a hetedik helyen áll, hátránya 37 pont Ma Csing Hua mögött. A privát értékelésben (Yokohama Trophy) a 25 pontos előny hétre csökkent Mehdi Bennanival szemben.

A idényből már csak egy versenyhétvége van hátra, Katarban november 27-én zárják a szezont a pilóták.

Eredmény – Túraautó-világbajnokság, Thaiföldi Nagydíj

Első futam:
1. José Maria López (argentin, Citroën)
2. Sébastian Loeb (francia, Citroën)
3. Ma Csing Hua (kínai, Citroën)

Második futam:
1. Tiago Monteiro (portugál, Honda)
2. Sébastian Loeb (francia, Citroën)
3. Ma Csing Hua (kínai, Citroën)

13. Michelisz Norbert (magyar, Honda)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik