Sport

Berki Krisztián az utolsó szalmaszálba kapaszkodna

A magyar férfi és női tornászválogatottnak egyformán az a célja, hogy mindenki hibátlan gyakorlatokat mutasson be Glasgow-ban, a pénteken kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A magyar szövetség (MATSZ) közleménye szerint a lólengésben olimpiai, világ-, és Európa-bajnok Berki Krisztiánnak szintén az a feladata, hogy hiba nélkül adja elő produkcióját.

Neki a dobogón kell végeznie saját szerén ahhoz, hogy olimpiai kvótát szerezzen.

Az indulás előtti hazai edzés nagyon jól sikerült, a 6,7 és 7,0 kiinduló pontszámú gyakorlatot is hibátlanul tudtam bemutatni

– idézte a MATSZ az Újpest 30 éves tornászát, aki hozzátette, márciusban műtött válla egy kicsit még fáj, de már hozzászokott az érzéshez.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A férfi csapatban Berki mellett Hidvégi Vid, Babos Ádám, Dudás Norbert, Vágner Levente, Vecsernyés Dávid és Szabó Nándor szerepel, utóbbi a tervek szerint tartalék lesz, de az együttes összetétele a már zajló pódiumedzések után még változhat, s ugyanez a helyzet a Makra Noémi, Böczögő Dorina, Divéky Luca, Dévai Boglárka, Honti Kitti, Horváth Enikő és Al-Salty Dália alkotta női csapatnál.

A válogatottak a glasgow-i vb-n hat fővel szerepelhetnek, öt versenyző léphet a szerekhez, s közülük négy eredménye számít. Az egyéni összetett döntőbe a legjobb 24 tornász jut be, de nemzetenként legfeljebb kettő. A szerenkénti finálékba a legjobb nyolc versenyző kerül be, országonként szintén maximum kettő.

A csapatok versenyében a tavalyi nanningi vb legjobb 24 együttese indulhat, s ha a magyarok most a 9-16. hely valamelyikén zárnak, akkor indulási jogot szereznek az áprilisban sorra kerülő riói tesztviadalra, ahol olimpiai kvótáért versenyezhetnek majd. A mostani vb-n a csapatverseny első nyolc helyezettje jut ötkarikás indulási joghoz. Az a válogatott, amely nem végez a legjobb 16 között, két tornászt indíthat a tesztversenyen, ahol egyéni összetettben névre szóló kvótát lehet szerezni, de nemzetenként csak egy versenyzőnek.

A tavalyi vb-n egyaránt a huszadik volt a magyar férfi és női válogatott.Kovács István, a férfiak szövetségi kapitánya szerint a csapat csak akkor kerülhet be az első 16 helyezett közé, ha egyáltalán nem hibázik, ezen túl fontos tényező, hogy az ellenfelek mennyit rontanak.

Sajnos a legjobb összetettes tornászunk, a magyar-amerikai kettős állampolgárságú Ryan Sheppard október elején megsérült az Egyesült Államokban a felkészülés során, így ő nem tagja a csapatnak

– tette hozzá a kapitány.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A női válogatottat irányító Draskóczy Imre az utolsó hazai edzéseken mutatott teljesítmények közül Böczögőét és Dévaiét emelte ki. Szerinte a felkészülés – amely szinte végig a tatai edzőtáborban zajlott – jól sikerült:

A célunk az, hogy a csapat helyezése ne rajtunk múljon, vagyis ne hibázzunk.

A női csapat a selejtezők második napján, szombaton – helyi idő szerint – 20.50 órakor mutatkozik be, s ugrással kezd, míg a férfi együttes jövő hétfőn 9.15-kor kezdi meg a selejtezős szereplését nyújtón.

A nőknél jövő kedden, a férfiaknál szerdán lesz a csapatverseny döntője, csütörtökön a nők, pénteken a férfiak egyéni összetett fináléjára kerül sor, a lólengés éremcsatározását szombaton rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik