Széles Sándor (széles sándor, )
Sport

Széles Sándor jobban van

24.hu
24.hu

2015. 10. 22. 06:35

Az olimpiai bajnok Gyurta Dániel edzőjének javult az állapota.

A blikk.hu egyik olvasója arról számolt be, hogy Széles Sándort élettársával látta sétálni az utcán. Ber­náth Csilla a lap kérdésére elmondta, hogy párja jobb állapotban van, mint arról korábban hallottunk.

“Úgy tapasztalom, jót tett Sanyinak a környezetváltozás, az, hogy a kórházban töltött napok után ismét hazatérhetett. Édesanyjával együtt lessük minden kívánságát, igyekszünk a kedvében járni, kizárólag olyan ételeket teszünk elé, amelyeket szeret. A párom örül, hogy újra olvasgathat, tévézhet, meccseket nézhet, mindenképpen jobb a hangulata. S talán még jobb lenne, ha nem fordult volna ilyen csapadékosra az időjárás, akkor bizonyára gyakrabban kimennénk a friss levegőre. Mert már idáig is eljutottunk. Úgyhogy valóban minket láthattak az utcán sétálni” – mesélte Bernáth Csilla.

Az 59 éves szakember a kazanyi világbajnokság zárónapja előtt lett rosszul, ezért előbb egy helyi kórházban ápolták, majd hazaérkezését követően egy budapesti egyetemi klinika vette át az ellátását. Onnan hazaengedték, majd később állapota újra rosszabbra fordult, ezért augusztusban ismét intenzív osztályra került.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A police officer (R) directs a woman carrying a bunch of flowers near the Manchester Arena in Manchester, northwest England on May 23, 2017 following a deadly terror attack at the concert at the venue the night before. 
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.