Sport

BL-főtáblán a Szolnok és az OSC

Kettős győzelemmel vette a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulóját a Szolnok, így feljutott a főtáblára, miután a szombati hazai visszavágón hét góllal verte a francia CN Marseille együttesét.

Már az idegenbeli 7-6-os siker sejtette, hogy a Szolnok nyeri a párharcot, végül aztán nem is sima, hanem egyenesen kiütéses győzelmet aratott az itthoni találkozón a magyar bajnoki címvédő. A szombati mérkőzés francia vezetéssel indult ugyan, utána viszont csupa szolnoki találat következett: a Varga fivérek vezérelte együttes 8-1-ig meg sem állt. Jellemző, hogy a Marseille a harmadik negyed közepén tudott csak másodjára is a magyar csapat kapujába találni, akkor is büntetőből(8-2).

A második félidőben is folytatódott a vendégek vesszőfutása, a Szolnok egymás után lőtte újabb és újabb góljait, s már 12-3-ra vezetett, amikor lefékezett, így a vége – miután a hajrában kiengedett a Szolnok – “csak” 7 gólos hazai diadal lett.

Az OSC sem hibázott

A magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, amely Nagyváradon 9-7-re nyert, remekül kezdett a Nyéki Imre Uszodában: az első, majd a második játékrészben is kétszer volt eredményes anélkül, hogy egyetlen gólt is kapott volna. A harmadik negyedben szépítettek a nagyváradiak, akik 4-1 után 5-2-re javítottak, de a vendéglátóknak volt válaszuk: elhúztak 10-2-re, s már csak egy gólt kaptak a lefújásig.

A főtábla

A küzdelmek két hatos csoportban zajlanak majd, oda-visszavágós rendszerben. A magyar bajnok és az ezüstérmes is a B jelű szextettbe került. A főtábla A csoportjában szintén van magyar csapat, mégpedig az Eger, amely – mint leendő házigazda – automatikusa tagja a már csak a legjobb hat csapatot mozgósító úgynevezett Final Sixnek is. A hatos döntőnek Budapest ad majd otthont jövőre, június 2. és 4. között.

Eredmények – Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló

Szolnoki Dózsa-Közgép – CN Marseille (francia) 13-6 (3-1, 5-0, 4-3, 1-2)
a magyar csapat góldobói: Kis G. 3, Madaras, Varga Dá., Mitrovic 2-2, Gocic, Varga Dé., Younger, Aleksic 1-1

 

A-Híd OSC Újbuda – Oradea (román) 10-3 (2-0, 2-0, 3-2, 3-1)
a magyar csapat góldobói: Bátori 3, Decker, Hegedűs 2-2, Kovács, Bundschuh, Brguljan 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik