Sport

A Falcons bánta a Saints feltámadását

Atlanta Falcons (atlanta falcons)
Atlanta Falcons (atlanta falcons)
A csoportrivális ellen kapott ki először a szezonban az Atlanta.

Péntek hajnalban a New Orleans Saints – Atlanta Falcons mérkőzéssel folytatódott a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakasza. Fontos mérkőzés volt ez mindkét csapat számára, mert ugyanabból csoportból, az NFC délből próbálnak meg bejutni a rájátszásba.

A hatodik játékhét előtt a Saints egy hosszabbításos győzelmet leszámítva négyszer is vesztesen hagyta el a pályát, míg a Falcons négy győzelemmel (ebből hosszabbítás után) utazhatott a Mercedes-Benz Superdome-ba. A szentek jól kezdtek, Ingram hatpontosával gyorsan előnybe kerültek.

Az első negyed vége előtt Mauti blokkolta a Falcons puntját, így a jutalomrúgás sikeres elvégzése után már 14-0 állt az eredményjelzőn. A nagyszünet előtt White egy TD-vel csökkentette az atlantai hátrányt.

A harmadik negyedben előbb Hocker értekesítette a field goal-t, majd Watson is szerezett a touchdownt. A záró felvonásban Freeman két TD-vel jelentkezett, azonban ez is kevés volt az üdvösséghez.

A Falcons először kapott ki a szezonban, míg a Saints először nyert rendes játékidő után.

Eredmény – NFL, alapszakasz, 6. játékhét

New Orleans Saints – Atlanta Falcons 31-21

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik