Sport

Penge ellen debütál a profik közt Harcsa Norbert

Az amatőr ökölvívás Magyarországon haldoklik.  A dohai világbajnokság súlycsoportonként 24 indulót felvonultató mezőnyében Harcsa Zoltán (75 kg) és Csóka Nándor (52 kg) is kiesett az első fordulóban, nem jutottak be a legjobb 16 közé.

A profi ökölvívás, – ami viszont nem részesül MOB támogatásban-, ismét kezdi a virágkorát élni.

Bedák Zsoltot például két világszervezett is rangsorolja a TOP 10-ben (WBA & WBO), Nagy Márk ugyancsak világranglista TOP 10-es (5. helyen áll a WBO-nál), Szellő Imre 8 meccsel a háta mögött az összesített világranglistán a legmagasabban rangsorolt cirkálósúlyú a világon (úgy hogy 60-70 hellyel előrébb található már most, a vele egy időben profinak állt amerikai, angol vagy német ökölvívókkal szemben).

A Félix Promotion hat profiboksz-gálájára közel 19 ezer néző látogatott ki, nagyságrendileg annyi, amennyien jegyet váltanak egy-egy bajnoki fordulóra.

Az október 17-i, budapesti Millenárisos (Teátrum) bokszgálára kevesebb mint 170 db értékesíthető jegy maradt.

Nem csoda, hiszen többek közt az a Harcsa Norbert debütál a profik közt, aki az amatőr válogatott félnehézsúly alapembere volt, időn ő képviselte az Eb-n a magyar színeket és nemrég őszintén kiteregette a szennyest a honi ökölvívás állapotáról.

felix_uj_generacio_15.10.17_szorolap_A5_preview

A 27 esztendős középsúlyban (72,6 kg) debütáló ökölvívóhoz nagy reményeket fűz Rácz Félix promóter, és ez egyben azt is jelentheti, hogy karrierje hasonlóan „gyorsított ütemű” lehet, mint az egykori válogatott csapattárs Szellő Imre esetében. A Millenáris Teátrumban felállításra kerülő ringben a korábbi GBU bajnok cseh Bronislav Kubin (17 győzelem, 16 vereség, 2 döntetlen) várja Harcsát, aki egy évvel ezelőtt Kelemen Balázzsal bokszolt címmérkőzést Tatabányán.

Kubin 36 éves, 171 centi magas, normál alapállású ökölvívó, aki mostanáig 190 menetet töltött profiként ringben. A „Penge” becenévre hallgató versenyző okozott már meglepetést idegenben, több alkalommal is. Tatabányán is jól állta a sarat Kelemennel szemben, noha a magyar bunyós fölényesen diadalmaskodott pontozással.

A Felix Promotion október 17-i gáláját a Millenáris Teátrumból a júliusban indult közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben.

Az esemény főmérkőzésén a cirkálósúlyú Magyar-bajnok Szellő Imre (8 győzelem, 0 vereség) nemzetközi bajnoki címmérkőzésen lép szorítóba egy dél-amerikai ellenféllel szemben. Kötelek közé lép még Darmos József, Pintye Szabolcs, Sulák András és Bozai Gyula is.

Belépőjegyeket az esemény napján, a helyszínen lehet vásárolni – egységesen 5000 forintért. Bővebb információ a www.felixpromotion.com oldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik