Sport

Megizzasztotta a címvédő Barcelonát a Szeged

A spanyol csapat magas színvonalú mérkőzésen 30-28-ra nyert a MOL-Pick Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.

Mindkét együttes egy-egy győzelemmel és vereséggel érkezett a mostani mérkőzésre. A csarnokban egy gombostűt sem lehetett leejteni, olyan sokan zsúfolódtak össze. A kint rekedtek szerettek volna még jegyhez jutni, de próbálkozásuk reménytelennek tűnt.

Ugyan az első két gól a katalánoké volt, ezután viszont remek, 7-2-es rohamot produkált a Szeged. Időt kért az emberhátrányban lévő Barcelona, majd a Kieltől érkezett Filip Jicha révén szoros lett az állás. Az egyenlítés azonban ekkor még elmaradt, mert Kiril Lazarov büntetőjét kivédte Jose Manuel Sierra, aki 1996 és 2000 között a Barcelonával négyszer nyert BL-t.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ettől nem törtek össze a vendégek, sorozatban háromszor betaláltak, 9-10-nél már a hazaiak spanyol mestere, Juan Carlos Pastor kért időt. Ettől feljavult a védelem – Sierra megint remekelt -, elől pedig nem maradtak el a gólok. 11-10-re már a Szeged vezetett, de Zubai kiállítását jól használta ki az ellenfél.

A második félidő is két Barcelona-találattal indult, majd amikor magához tért a Szeged, egyenlített (15-15). A vendégek erejét jelezte, hogy újabb emberhátrányuk során többször is eredményesek voltak. Sierrát Piotr Wyszomirski váltotta a kapuban, míg a társak erejéből arra futotta, hogy ne szakadjanak le végérvényesen. A címvédő rutinosan őrizte két-három gólos előnyét, ám az 54. percben Balogh Zsolt szerencsés találatával 24-25-re jött fel a házigazda. A hajrában két eladott labda miatt nehéz helyzetbe kerültek a szegediek. Bár még felcsillant a remény a pontszerzésre, a rivális az utolsó támadásnál “eltüntette a labdát”, majd betalált, így elvitte a két pontot.

A Szeged jövő hét vasárnap a sereghajtó, eddig pont nélküli dán Kolding otthonában lép pályára.

Eredmény – Férfi kézilabda BL, B csoport, 3. forduló:MOL-Pick Szeged – Barcelona (spanyol) 28-30 (12-13)

Mindeközben a címvédő MVM-Veszprém – egy nappal a győztesen megvívott zágrábi Bajnokok Ligája-mérkőzését követően – 14 góllal nyert a horvátországi Nekcsében vasárnap a férfi kézilabda SEHA Ligában.

Eredmény – Férfi kézilabda SEHA LigaNexe Nasice (horvát) – MVM-Veszprém 21-35 (11-17)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik