Sport

Németh Szilárd nagytakarításba kezdett birkózóéknál

birkózás (birkózás, )
birkózás (birkózás, )
A sikertelen világbajnoki szereplés után a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy mindhárom szakág élén változtat.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke arról számolt be, hogy Struhács György és Gulyás István tulajdonképpen vállalták a felelősséget és lemondtak posztjukról. Az elnökség az első napirend pont másfél órás megvitatása után, jelentős többséggel szavazott bizalmat a Komáromi Tibor szakmai igazgató által javasolt új szakvezetőknek, akiknek megbízatása egyaránt a riói olimpiáig szól.

Struhács Györgyöt például Sike András, Szöul olimpiai bajnoka váltja. “Tisztelem Struhács munkáját, de a vb előtti hónapban túl sokat voltak távol és túl sok volt az erősítés. A jövőben specializáltabban kell foglalkozni a versenyzőkkel” – vázolta terveit Sike.

A szabadfogásúaknál a változás kisebb, hiszen az eddigi másodedző Ritter Árpád lesz az új főnök, de mellette mentorként, segítőként marad a csapatnál Gulyás István, akinek ugyanakkor a jövőben nagy energiákat kell majd fektetnie a női válogatott vezetésébe is, amit Wöller Ákostól vesz át.

Ritter Árpád arról beszélt, hogy furcsa a helyzet, mert Gulyással hosszú ideje dolgoznak együtt, elvégre mindkét Eb-címét az ő irányítása alatt szerezte. Hozzátette, a szoros kapcsolat megmarad. Úgy véli, még többet kell dolgozni a remélt sikerekért.

“Szép eredményeket értünk el, de tény, ez a legutóbbi vb nem sikerült. A nőknél a legfontosabb feladat a két topversenyző viszonyának rendezése. Az elnökség elfogadta a javaslatomat, miszerint november közepén a csapat országos bajnokság egyben válogató lesz Sastin Marianna és Barka Emese számára, amelyikük ott nyer, jövőre az indulhat az olimpiai műsorban szereplő 58 kilós súlycsoport mindhárom kvalifikációs versenyén. A vesztes az 53 vagy a 63 kg-ban próbálkozhat a kvótaszerzéssel” –  – mondta Gulyás, aki 1997 óta vezette a szabadfogású szakágat, ezalatt 27 érmet szereztek versenyzői a világversenyeken.

Németh Szilárd a sajtótájékoztatón kiemelte, az elnökség tagjai egyetértenek abban, hogy az előzetesen kitűzött hat olimpiai kvóta és Rióban az egy-két érmes helyezés tartható cél, ám a sikeres szerepléshez szükség volt a változtatásokra. Hozzátette, személyesen beszélgetett néhány versenyzővel, akik egybehangzóan azt mondták, hogy ideális volt a felkészülésük, a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás például azt mondta, élete formájában volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik