Sport

Emberfeletti teljesítménnyel nyerte Nagy Katalin az ultramaratont

Magyar versenyző győzelmét hozta az Athén és Spárta közötti 245,3 kilométeres Spartathlon.

Mondhatni, hogy az ultramaraton a magyarok sportja, hisz az idei versenyen a két legfőbb esélyes a háromszoros győztes Lubics Szilvia és az amerikai színekben induló Nagy Katalin volt.

Nem volt meglepő hát, hogy kettőjük közül került ki a győztes. Nagy Katalin elképesztő, 25 óra 7 perc 13 másodperces idővel ért célba.

Ez új pályacsúcs a női mezőnyben, ráadásul abszolútban is negyedik lett, csak három férfi volt gyorsabb nála.

Mi a Spartathlon?

A Spartathlon egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja, és történészek szerint ez a futás képezi a modern maratoni mitológia alapját – írja a Wikipedia.

A verseny során a futóknak 75 ellenőrző ponton kell áthaladniuk, és minden pontot egy előre meghatározott szintidőn belül kell elhagyniuk. Aki szintidőn túl érkezik, bármelyik ponton kizárhatják, azonban a verseny első felében a versenybírók rugalmasan kezelik a szintidőt, és csupán az este leszállta után kezdik szigorúbban venni a késéseket.

A verseny tisztaságát védve a szervezők nem osztanak pénzdíjakat.

Az összes célba érkező azonos díjazásban részesül, azaz nyer egy olajág-koszorút, melyet spártai elöljárók helyeznek a fejére, és egy érmet. Továbbá minden célba érkezőt spártai lányok kínálnak az Evrotasz folyó vizével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik