Sport

Futsal: az utolsó pillanatban vertük Romániát, kijutottunk az Eb-re!

A magyar futsal-válogatott Bodzavásárban 2-2-es döntetlent játszott a Románia elleni Eb-pótselejtező első mérkőzésén, így a párharc teljesen nyílt maradt a debreceni visszavágóra. A keddi mérkőzésen a közönség hangos füttyszóval fogadta a román himnuszt.

Jól kezdett a magyar csapat, Harnisch révén a vezetés is hamar meglett. A folytatásban is sok volt a hazai helyzet, ám ezek rendre kimaradtak, és ahogyan az lenni szokott, mindez megbosszulta magát, Matei egyenlített.

A második játékrész magyar kapufával kezdődött, majd Harnischt állították ki kezezésért, a megítélt büntetőt pedig Matei értékesítette. Nyomott-nyomott a magyar csapat, ennek pedig a 30. percben lett meg az eredménye, amikor a támadást jól kísérő Hosszú lőtt az üres kapuba egy lepattanó labdát.

Sokat szabálytalankodott a magyar válogatott a folytatásban, ezért újabb büntetőhöz jutottak a románok, Tóth azonban megbabonázta a rúgójátékost, majd lábbal védett. A rendes játékidő 2-2-vel ért véget.

A hosszabbítás nem indult jól számunkra, a vendégek egy védelmi hibát kihasználva előnybe kerültek, ám a térfélcserét követően Dróth egyenlített. Már-már berendezkedtek a csapatok a büntetőkre, amikor egy felívelt labdát Dróth csúsztatott a kapuba az utolsó pillanatban. 4-3-ra nyert a magyar válogatott, amely kijutott az Eb-re!

Eredmény – futsal, Eb-pótselejtező, visszavágó

Magyarország – Románia 4-3 – hosszabbítás után

Magyarország: Tóth Gyula – Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert, Rábl János
Cserék: Tihanyi Csaba, Gál István, Öreglaki Norbert, Szeghy Szabolcs, Hosszú Ádám, Komáromi Péter, Németh Péter, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán.

Románia: Iancu – M. Matei, Ignat, F. Matei, Lupu
Cserék: Tonita (kapus), Al-Ioani, Sotarca, Ignat, Panzaru, Raducu, Manya, Szöcs, Csoma, Stoica.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik