Sport

Olyan edzők jelentkeznek Veszprémben, hogy a vezetők csak kapkodják a fejüket

Carlos Ortega (carlos ortega, )
Carlos Ortega (carlos ortega, )
Kálomista Gábor szerint "veszélybe kerültek a célok" a Bajnokok Ligája-győzelemre törő MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatánál, ennek is tudható be, hogy hétfőn szerződést bontottak Carlos Ortega vezetőedzővel.

A veszprémi klub társelnöke az M4 Sport hétfői műsorában beszélt erről. Hozzátette, hogy a spanyol szakembert továbbra is nagyra becsüli, kiváló képességű trénernek tartja, de úgy érzi, elérkeztek egy olyan ponthoz, ahol “elfáradt a kapcsolat”.

Az elmúlt szezonban BL-döntős Veszprém az idény elején a nem hivatalos klubvilágbajnokság döntőjében a német Füchse Berlintől kapott ki, majd szombaton a BL mostani szezonjának nyitányán nagy meglepetésre döntetlent játszott a lengyel Wisla Plock otthonában. A Veszprémnél a szezon előtt a BL-sikert tűzték ki célul.

“A csapat játékosállománya olyan erős, hogy nem engedheti meg magának ezeket a botlásokat. Valahogy úgy éreztük, hogy nem tudunk százszázalékosan felkészülni ezekre az összecsapásokra. Tudom, a bajnoksággal és a SEHA Ligával együtt sok mérkőzés van, de ennek a keretnek képesnek kell lennie ezt megoldani, így építettük fel az elmúlt években. Markáns céljaink vannak és szeretnénk, ha ezek teljesülnének” – mondta Kálomista Gábor.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ortega a Veszprémben töltött három szezonja során a klub történetének egyik legsikeresebb edzője lett. Mindegyik kiírásban magyar bajnokságot és kupát, valamint kétszer szuperkupát nyert együttesével. A Veszprémnek tavaly először sikerült bejutnia a BL-ben a kölni Final Fourba, ahol negyedikként zárt, idén pedig egészen a döntőig menetelt.

“Annak idején sok kritikát kaptunk, amiért egy viszonylag tapasztalatlan edzőt szerződtettünk, de összességében úgy gondolom, Nagy László mellett ő volt az egyik legjobb igazolásunk” – mondta Kálomista Gábor.

A társelnök a lehetséges utódokkal kapcsolatban elmondta, egyelőre megadják az esélyt a spanyol Xavier Sabaténak, aki eddig Ortega segítője volt, ugyanakkor nagy a “tolongás” a posztért:

“Mióta a hír publikus lett, olyan edzők jelentkeznek, hogy kapkodom a fejem. Nyilván minden szakembernek vonzó, hogy egy olyan csapatot kaphat, ahol ennyi jó játékos van. Ugyanakkor nem szabad elkapkodnunk a dolgokat.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik