Sport

Majthényiék nagyon simán nyerték meg az Eb-t

A Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős nyerte az umagi vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokságot. A 11-szeres világbajnok páros már a csütörtöki két futam után komoly előnnyel vezetett, és bár pénteken egy 12. és egy 6. helyezéssel nem brillírozott, de így is simán nyert. Már csak azért is, mert a 12., illetve az első futamban elért 18. helyét kiejthette. Az összesítésbe így négy első, valamint egy-egy második, negyedik és hatodik hely került.

A legjobb magyar páros 16 helyezési ponttal nyert a verseny Facebook-oldalán közölt végeredmény alapján. Mögötte az Enno Kramer, Ard Geelkerken holland duó 28-cal lett második, a Nicola Vespasiani, Francesco Vespasiani olasz kettős pedig 29-cel harmadik.

Süli András és Papp Dávid hatodikként végzett 59 ponttal, a Kardos Antal, Polgár Csaba páros a 13. (92), a Gáborjáni-Szabó Gábor, Argay Béla egység a 15. (97), a Ziegler János, Czeizel Balázs kettős pedig a 18. (103) helyen fejezte be szereplését a nem olimpiai osztály hetven hajót számláló mezőnyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik