Sport

Hogyan lett Bárdos András sportriporterből celeb?

Bárdos András (Array)
Bárdos András (Array)

Bárdos András volt már minden a médiában. Járt a legmagasabb szinten és az Alekoszok, VV Évik világába is belekóstolt. Kérdés miért?

Kapcsolódó cikkek

Kevesen emlékeznek már arra, de ettől még Bárdos András 1988–1991 között a Magyar Rádió szórakoztató és sport főosztályán kezdett dolgozni. Vass István Zoltánnal és Török Lászlóval “körkapcsolt” az NB1-es meccseken. Nem is rosszul. Elmondása szerint, egész eddigi pályafutása alatt a a rádiós korszakát élvezte legjobban. Aztán otthagyta a sportot, politikával foglalkozott, híradós lett. Pályája olyan gyorsan ívelt felfelé, hogy a legnagyobb, legfontosabb magyar közéleti szereplőkkel készíthetett adásokat, interjúkat, sőt, 1998-ban ő vezehette az első miniszterelnök-jelölti tévévitát.

 

Bárdos vagyok, ments ki innen
Forrás: facebook.com 

A “királyi” után szinte valamennyi számottevő kereskedelmi tévé is alkalmazta már, mellette könyveket írt, 1995 óta oktat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Annyira széles a tevékenységi köre, hogy 2014-ben még az RTL KLUB két „celebműsorát” is megengedhette magának. Előbb a Szombat Esti Lázban, majd a Celeb Vagyok Ments Ki Innen című adásban szerepelt.

Országos Újpest-drukker, de csak a fotelből, mert  meccsre nem jár. Nem kívánkozik abba az erőszakos közegbe, ami a magyar labdarúgást körülveszi. Hétfő este a Fix tévén kiderül, hogy mi vesz rá valakit arra, hogy ilyen pályaív, alkotókedv után beálljon celebnek.

SPORTPÁLYA, hétfő esténként 20:30-tól a FIX TV-n

A FIX TV-n (UPC, Digi Kábel) minden hétfő este 20:30-tól látható műsorban sportriporterek a vendégek, nosztalgiáznak, régi közvetítésrészleteket elemeznek, időnként pedig jól beszólogatnak egymásnak Komlósi Gábor műsorvezetővel.

A műsor interaktív, a vendégekhez élőben, telefonon (+36-1-445-1349), vagy írásban a csatorna Facebook-oldalán lehet kérdéseket feltenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik