Sport

Csak hatalmi harc lenne az atlétikai doppingbotrány?

Vitalij Mutko (Array)
Vitalij Mutko (Array)

Az érintett szövetségek tagadnak és összeesküvést sejtenek a háttérben. A NOB rendet tesz, ha kell.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meg fogja tenni a szükséges lépéseket azokkal az atlétákkal szemben, akikről bebizonyosodik, hogy doppingoltak – reagált Thomas Bach, a NOB elnöke a vasárnap kirobbant legújabb atlétikai doppingbotrányra.

Farah és Bolt sem érintett

A két sztáretléta esetében már a The Sunday Times és az ARD is azt mondta, hogy semmi rendellenes nem volt a mintájukban.

A német sportvezető a bizottság Kuala Lumpur-i ülésén beszélt a német ARD közszolgálati televíziós csatorna és a brit The Sunday Times című lap által vasárnap kirobbantott ügyről, hangsúlyozva, hogy a gyanús eredményekkel most a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) kell foglalkoznia. Hozzátette, hétfőn reggel beszélt Craig Reedievel, a WADA vezetőjével, és biztos benne, hogy az ügynökség végére jár ennek az ügynek.

„Amennyiben kiderül, hogy olimpiai eredményeket tiltott szerekkel értek el, a NOB azonnal lép majd, méghozzá a szokott módon, a zéró tolerancia elve alapján” – hangsúlyozta Bach, aki ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy egyelőre csak gyanúról van szó, bizonyítékok egyelőre nincsenek, s mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.


Thomas Bach zéró toleranciát ígér
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ARD és a The Sunday Times ötezer atléta 12 ezer vérminta-elemzését szerezte meg, és amint azt közölték, ezekből nyolcszáz sportoló esetében bukkantak doppinggyanús értékekre. A vizsgálati eredmények a 2001 és 2012 közötti, tizenegy éves időszakot ölelik fel, s ezek alapján ezalatt az olimpiákon és világbajnokságokon kiosztott érmek harmadát gyanús mintát adó atléták szerezték meg. Az érintett sportolók között állítólag 146 éremszerző van.

A beszámolók szerint leginkább Oroszország érintett a botrányban, a 800 gyanús mintát szolgáltató versenyző közül 415 orosz atléta. Mellettük sok a kenyai, ukrán, marokkói, spanyol és török atléta is a „gyanúsak listáján”.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a vádak szerint titokban tartotta és nem szankcionálta a doppingvétségeket. Az érintett atlétáknak mindössze az egyharmada ellen indítottak eljárást, a kétharmadukat egyáltalán nem vonták felelősségre.


Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint ők nem csináltak semmit
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az IAAF vezetője, Lamine Diack visszautasította a vádakat, s mint mondta, csak nevetni tud azon a kijelentésen, hogy az atlétikai szövetség 2001 és 2012 között nem végezte volna el megfelelően a feladatát a dopping ellenes harcban. Jelezte, még nem tudja pontosan mivel is állnak szemben, szerinte lehet, hogy új módszerekkel sikerült doppingolás nyomaira bukkanni.

A sportági szövetség már vasárnap elismerte, hogy a minták valósak, s az IAAF titkos adatbázisából kerültek ki engedély nélkül.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter már vasárnap tagadta a vádakat. „Ennek a botránynak semmi köze Oroszországhoz, ez az atlétika globális rendszeréről szól” – mondta. „Augusztusban elnökválasztást tartanak, csak hatalmi harc folyik” – tette hozzá a tárcavezető az IAAF közelgő elnökválasztására utalva.

A vádak megalapozottságát a kenyai atlétikai szövetség is vitatta. A The Sunday Times értesülései szerint 77 kenyai sportolónak volt gyanús a doppingtesztje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik