Sport

Bronzéremért küzdhet az U19-es kéziválogatott

női u19-es kézilabda válogatott (Array)
női u19-es kézilabda válogatott (Array)

Oroszország túl nehéz falatnak bizonyult a pénteki elődöntőben.

Pénteken az Európa-bajnoki döntőért lépett pályára az U19-es női kézilabda-válogatott Valenciában.

Ifj. Kiss Szilárd csapata hatalmas bravúrral jutott be a legjobb négy közé, ahol az ellenfele a nagyon komoly játékerőt képviselő orosz válogatott volt.

Fotó: keziszovetseg.hu

Nem indult jól a mérkőzés a mieink számára, gyorsan három góllal elhúzott Oroszország. A szünetben pedig négygólos mínuszban voltunk. A második játékrészben az elfáradó magyar csapat nem tudott közelebb zárkózni, sőt egyre nagyobb különbség alakult ki a két csapat között. Végül tizenegy gólos vereség lett a vége. A mieink ellenfele Svédország vagy Dánia lehet a harmadik helyért.

A szövetségi kapitány és a kapus, Gercsó Nóra értékelt a szövetség honlapján.

Az orosz együttes kategóriával jobb csapat mint a miénk, gratulálok a döntőbe jutásukhoz. Készülünk a bronzmérkőzésre, szeretnénk megszerezni a 3. helyet.” – mondta a kapitány.

A Szent István SE hálóőre így fogalmazott: „Csalódott vagyok, a különbség talán túlzó, úgy érzem, kisebb volt a differencia a két csapat között, egy picit szorosabban is zárhattunk volna az egyébként erősebb oroszok ellen.”

Eredmény – Női U19-es Európa-bajnokság, elődöntő

Magyarország – Oroszország 17-28 (9-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik