Sport

Kajak-kenu vb: nem utazik a háromszoros olimpiai bajnok

Kovacs-Katalin(960x640).jpg (Array)
Kovacs-Katalin(960x640).jpg (Array)

Storcz Botond szövetségi vezetőedző szerdán hirdetett keretet. Kovács Katalin kimaradása mellett akad még meglepetés.

A magyar szövetség közleménye szerint a szakmai csapat a “lehető legerősebb női négyest” állította össze a hétvégi válogatóversenyeken elért eredmények alapján, így Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Fazekas-Zur Krisztina alkotja majd az augusztusi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon 500 méteren rajthoz álló egységet.

Azért ez a kardinális kérdés, mert a magyarok ebben a számban a 2009-es vb óta egyetlen világversenyen sem kaptak ki, az elmúlt öt szezonban a négyesnek állandó tagja volt Szabó és Kozák. Fazekas-Zur ott volt a londoni olimpián aranyérmes egységben, ahogy Kovács Katalin is, ám utóbbi most kimaradt. K2-500-on lett volna esélye, de az első válogatón Janics emlékezets módon feladta a párost, így elszállt az esélye a világbajnoki indulásra.

Helyette a jelenleg legjobb formában lévő női kajakos, Kárász ül be a hajóba, aki már tavaly, Kovács “szülési szabadsága” alatt bizonyította, hogy megérett a négyesre, és aranyat nyert a moszkvai vb-n.

 Kovács Katalin egy időre kihúzta a hajót, meglátjuk a riói olimpiára sikeresebb lesz-e a felkészülése
Fotó: MTI 

A kvalifikációs vb-re készülő felnőtt válogatott legfiatalabb tagja a 16 éves Homonnai Luca, aki a másik nagy visszatérővel, Douchev-Janics Natasával ülhet össze K2-500-on.

A csapat legidősebb tagj az örökifjú, a 37 esztendős, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, aki a férfi négyes vezérevezőse lesz. A londoni aranéyrmesek közül nem lesz ott Kökény Roland és Dombi Rudolf sem. 

Storcz Botond azt mondta, éremszerzéssel kapcsolatos elvárásokat most nem fogalmaz meg, a cél annyi olimpiai indulási jog megszerzése, amellyel esély nyílhat arra, hogy a magyarok kimagaslóan szerepeljenek a jövő évi riói játékokon, megtartsák vezető pozíciójukat a világ kajak-kenu sportjában. Zajlik a generációváltás.

  A vb-re utazó magyar csapat:

férfiak:
K-1: Dudás Miklós (200 m), Hufnágel Tibor (500 m), Kucsera Gábor (1000 m), Ceiner Benjámin (5000 m)
K-2: Tótka Sándor, Molnár Péter (200 m), Somorácz Tamás, Hérics Dávid (500 m), Boros Gergely, Nádas Bence (1000 m)
K-4: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (1000 m)
C-1: Hajdú Jonatán (200 m), Korisánszky Dávid (500 m), Vajda Attila (1000 és 5000 m)
C-2: Lantos Ádám, Nagy Péter (200 m), Sarudi Pál, Forgó Christopher (500 m), Mike Róbert, Vasbányai Henrik (1000 m)
C-4: Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid (1000 m)
nők:
K-1: Vad Ninetta (200 m), Kárász Anna (500 m), Medveczky Erika (1000 és 5000 m)
K-2: Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa (200 m), Szabó Gabriella, Kozák Danuta (500 m), Sarudi Alíz, Bodonyi Dóra (1000 m)
K-4: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Fazekas-Zur Krisztina (500 m)
C-1: Takács Kincső (200 m)
C-2: Lakatos Zsanett, Takács Kincső (500 m)

A világbajnokságot augusztus 20. és 23. között rendezik Milánóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik