Sport

Negyeddöntős mindkét párbajtőrcsapatunk a vívó-vb-n

Imre Géza (Array)
Imre Géza (Array)

A nőihez hasonlóan a magyar férfi gárda is bejutott a legjobb nyolc közé a moszkvai vívó-világbajnokságon.

Az egyéniben győztes Imre Géza, valamint Boczkó Gábor, Rédli András és Somfai Péter alkotta válogatottnak az erőviszonyokat tekintve nem volt nehéz dolga, ennek megfelelően simán biztosította helyét a legjobb nyolc között, ahol majd szombaton folytatódnak a küzdelmek. A magyarok – a vb honlapja szerint – előbb 17 tus különbséggel verték a hongkongiakat, aztán 19-cel a kanadaiakat.

 Fotó: MTI/EPA

A versenyben 40 csapat indult. Az alsó ágra került válogatottak még pénteken eldöntik helyezésüket, a negyeddöntősök szombaton folytatják szereplésüket. A világranglistán hetedik helyezett magyarok következő ellenfele a rangsorban második dél-koreai csapat lesz.     

A riói játékokon ebben a szakágban rendeznek csapatversenyt is, így elsősorban a válogatottnak célszerű kvótát szereznie, mert ha ez összejön, egyéniben is biztossá válik három versenyző ötkarikás indulása. A kvalifikációs időszak májusban kezdődött és jövő márciusban ér véget, s az összesítésnél a Moszkvában szerzett pontszámok nagy súllyal esnek számításba, mivel a vb-n a többi versenyhez képest duplázott pontokat osztanak. 

Eredmény – Vívó-világbajnokság

Férfi párbajtőr, csapat:

a 32 között:
Magyarország-Hongkong 45-28
a 16 között:
Magyarország-Kanada 45-26

női párbajtőr, csapat:

a 32 között:
Magyarország-Argentína 45-35
a 16 között:
Magyarország-Egyesült Államok 30-29

Ajánlott videó

Olvasói sztorik