Sport

Vívó-vb: Márton Anna földöntúli bravúrral negyeddöntős

Márton Anna (Array)
Márton Anna (Array)

Márton Anna legyőzte a női kardozás egyik legnagyobb alakját, a kétszeres egyéni olimpiai bajnok amerikai Mariel Zagunist, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a moszkvai vívó-világbajnokság keddi versenynapján.

A nemzetközi szövetség közvetítéséből kiderült: a világranglistán 14. magyar versenyző nagyon jól vívott esélyesebb riválisa ellen, aki a viadal korábbi szakaszában többek között Várhelyi Annát is óriási fölénnyel győzte le.

Az asszót Márton kezdte jobban, 6-2-re elhúzott, ám ezt követően úgy látszott, hogy az egyéniben kétszer vb-első, háromszor vb-második Zagunis megtalálta az ellenszert a magyar vívására, s 7-7-nél utolérte őt, igaz, a pihenőre a 20 éves Márton mehetett egytusos előnnyel.

Fotó: MTI

Az egy perc szünet nagyon jól jött a magyarnak, aki ezt követően ellenállhatatlan volt, Zagunis pedig egyre zavarodottabb, így Márton végül nagy meglepetésre összességében sima, 15-9-es győzelmet aratott.

A már biztos érmet jelentő legjobb négy közé jutásért a magyar kardozó a görög Vasziliki Vujuka ellen lép majd pástra.

A férfiak Szilágyi Áron két tussal nyert, Szatmári András hárommal kikapott, így előbbi bejutott a férfi kardozók nyolcaddöntőjébe, míg utóbbi kiesett a moszkvai vívó-világbajnokság keddi versenynapján.

Eredmények – Vívó-világbajnokság

női kard:

a 64 között:
Márton Anna-Palina Kaszpjarovics (fehérorosz) 15-8
Mariel Zagunis (amerikai)-Várhelyi Anna 15-6
Csen Sen (kínai)-Garam Nóra 15-1

a 32 között:
Márton-Sao Ja-csi (kínai) 15-13

a 16 között:
Márton-Zagunis (amerikai) 15-9

férfi kard:

a 64 között:
Szilágyi-Eduardo Lara (mexikói) 15-4
Szatmári-Mohamed Amer (egyiptomi) 15-13
Ali Pakdaman (iráni)-Iliász Nikolász 15-12
Joseph Polossifakis (kanadai)-Decsi Tamás 15-9

a 32 között:
Szilágyi Áron-Enrico Berre (olasz) 15-13
Alekszej Jakimenko-Szatmári András 15-12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik