Sport

Lebilincselő hajrá után jutottak elődöntőbe a spanyolok

spanyol kosárlabda válogatott (Array)
spanyol kosárlabda válogatott (Array)

A címvédő spanyol válogatott szoros csata után egy ponttal nyert a montenegrói együttes ellen a magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján, és ezzel bejutott az elődöntőbe.

Montenegró győzelmére tulajdonképpen senki nem látott esélyt a találkozót megelőzően, csakhogy ők ezt nem vették figyelembe.

A spanyolok egy félidőnyi játék után mindössze két ponttal vezettek, és az utolsó játékrész előtt is mindössze három egység volt a differencia a csapatok között.

 Fotó: MTI

A negyedik negyed elején hamar ellépett tíz ponttal Spanyolország, és amikor már mindenki azt hitte, vége a meccsnek, Montenegró rohamosan elkezdett felzárkózni.

Olyannyira, hogy húsz másodperccel a vége előtt Jovanovic triplájával át is vették a vezetést. Időt kért ekkor ellenfelük, Cruz pedig Vujovic szabálytalanságával együtt bedobta dupláját, majd értékesítette büntetőjét, így 75-74-re átvették a vezetést a spanyolok.

Az utolsó támadásnál kétszer is hibáztak Montenegro legjobbjai, így nem jött össze a világra szóló bravúr számukra, pedig nagyon közel álltak hozzá.

Eredmény – Női kosárlabda Eb, negyeddöntő:

Spanyolország-Montenegró 75-74 (16–17, 23–20, 16–15, 20–22)

az 5-8. helyért:
Törökország-Litvánia 66-57 (16-16, 14-16, 13-10, 23-15)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik