Sport

Négyszer padlóztatta ellenfelét a középsúly új világbajnoka

David Lemieux (Array)
David Lemieux (Array)

A kanadai David Lemieux szerezte meg a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) középsúlyú világbajnoki övét.

A magyar idő szerint vasárnap hajnali mérkőzésen a 26 esztendős kanadai bunyós hazai környezetben, Montrealban lépett szorítóba, az ellenfele a francia Hassan N’Dam volt, a tét pedig az IBF gazdátlan középsúlyú világbajnoki öve volt.


N’Dam (balra) négyszer is padlót fogott, de végigbokszolta a 12 menetet
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A találkozó első felében egyértelmű volt David Lemieux fölénye, négyszer is padlóra küldte ellenfelét, először a második menetben, az ötödik kétszer, majd a hetedikben még egyszer. N’Dam szívósságát jellemzi, hogy mind a négyszer talpra állt, sőt, a meccs hajrájában már inkább ő irányított, kanadai riválisa szemmel láthatóan elfáradt.

Ennek ellenére nem forgott veszélyben Lemieux győzelme, a pontozóbírák 115-109, 115-109, 114-110-zel adták neki a meccset, így ő az IBF új középsúlyú világbajnoka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik