A paralimpiai botránysorozata lassan olyan fordulatokat hoz, mint a TV2 szappanoperája, a Jóban rosszban… Gömöri Zsolt elnök, a “megtestesült gonosz”, miközben már az egész ország a távozását követeli, másfél hónapja úgy “dobálja vissza” a vélt vagy valósnak tűnő vádakat, mint Pálos Péter a kaucsuklabdát a londoni paralimpián.
A közvéleményt az a kérdés foglalkoztatja, rejt-e valami olyat Gömöri Zsolt zsebe, aminek nem lenne szabad ott lennie
Fotó: MTI
Mint minden történetnek, így ennek is több megközelítése, igazsága lehet. Tegyük most félre az üggyel, Gömöri megítélésével szembeni véleményünket, amelyet itt és itt olvashatnak el, mert nagyon úgy néz ki, a történet inkább politikáról és arról szól, ki és hogyan osztja el az évek alatt megnövekedett – 2009-83,8 millió, 2015-343,4 millió – állami forrást. A kérdés tehát az, megéri vagy sem a mai Magyarországon parasportolónak lenni?
Az emberi megközelítés természetesen az: persze! Akinek egy sérülés vagy a genetika az átlagostól eltérő mozgásteret biztosít – fogyatékkal él – és a mindennapos sport biztosít új célt az életének, az győztes embernek vallhatja magát.
Dani Gyöngyi (tolószékben) versenyzőtársaival, Krajnyák Zsuzsával (középen) és Juhász Veronikával
beszélget a londoni paralimpia tőrversenyein
Fotó: MTI
Szeretjük vagy sem, manapság a megéri-e kérdés azonban kevésbé filozofikus, mint inkább materiális értelemmel bír. Egyszerűen ilyen világot élünk. Minden téren. Kiváló példa erre Dani Gyöngyi életútja, aki nem mellesleg kiállt a nyilvánosság elé, és elég markánsan foglalt állást Gömöri 3 milliós végtörlesztési ügyében..
A vívónő 16 évesen szerelmi bánatában ugrott ki a negyedik emeletről és került kerekesszékbe. Egy zánkai rehabilitációs táborban ismerkedett meg az éppen ott motivációs előadást tartó Szekeres Pállal, aki válogatott tőrvívóként 1991 tavaszán még bőszen készült a barcelonai olimpiára, ahol később aranyérmet nyert, de micsoda különbség: korábbi autóbalesete miatt már bő egy hónappal a hagyományos olimpia után, kerekesszékben.
Dani Gyöngyi ott fedezte fel a sportot, a vívást, és kapott általa új értelmet az élete. A két paravívó közös nevezője furcsa módon épp az a Gömöri, aki mindkettejük parasport-pályafutását kezdetektől segítette, most meg az országossá vált ismertsége okán a legjámborabb magyar is Szibériáig zavarná – leginkább mezítláb…
A két paravívó sportolói karrierje közt viszont nem elhanyagolható különbség, hogy míg Szekeres három paralimpiai aranyát még amatőrként, különösebb előzetes juttatások és az épekéhez képest tizednyi erdményességi jutalomért vívta ki, addig Dani 2004-től a már az épekkel egyenlő, milliós bónuszért versenyzett.
Szekeres Pál (balra) teljes életet él és a magyar sportban, a sportért dolgozik jelenleg is
Fotó: MTI
Így lehet, hogy az ötszörös paralimpiai ezüstérmes vívónő az athéni, pekingi és londoni szereplései után az államtitkári kézfogás mellé 68,2 millió forint állami jutalomban részesült. Mivel elmúlt 35 éves, paralimpiai érmesként ötödik esztendeje – és mindhalálig – jár neki havi 142 600 forint életjáradék, ami az elmúlt öt esztendőt figyelembe véve további 8,556 millió forintot tesz ki. (Az eddig felsorolt összegek nettóban értendőek, mert szintén a Sporttörvény értelmében nem adókötelesek.)
Megjegyzendő, egyeseknél piszkosul kiverte a bisztosítékot, hogy nincs arányban a sportolói létszám, az olimpiai indulók száma, az ebből adódó teljesítménykényszer és az állami jutalmak összege az ép és a parasportolók közt. Míg az épek kvalifikációs versenyek tucatjain válthatják meg az olimpiai repülőjegyet, és hogy bekerelüljenek sportáguk legjobb 64-32 versenyzője közé, addig mondjuk Biacsi Ilona hat induló közül lett negyedik Londonban 1500 T20-as síkfutásban. Hogy ezért, vagy sem, de tény, Peking után 2010-ben a kormány a MOB kérésére az épekéhez képest felére csökkentette a paralimpia után járó állami jutalmakat. Cserébe megígérte, hogy a felszabaduló forrásból az alapítványi havi támogatások összegét felemelik. Ez utóbbi alku nem realizálódott, ez is egy vádpont Gömöri ellen.
Merthogy 2008 óta már nem csak az eredmények után van támogatás, hanem a parasportolók is részeseivé váltak a havi rendszerességű felkészülési támogatásnak, a Gerevich-ösztöndíjnak. Ezen a címen 2008-2014 között 3,805 millió forintot utalt az alapítvány Dani Gyöngyi számlájára, ami havi átlagban alig több mint 45 ezer. Ha már összehasonlítgatunk ép sportolókat parasportolókkal tegyük hozzá gyorsan, egy ilyen sikeres versenyző esetén ez nem túl sok. Az ép sportolóknál 300 000 forint a felső határ, olyanok is kapnak 100-150 ezer forintot, akik olimpiát még csak televízión keresztül láttak, ellenben bennük van a remény.
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége is hozzátette mindehhez a saját forrását 2014-ben, akkor, amikor Daninak a leginkább szüksége volt rá. Gyöngyi állása a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél (MEOSZ) megszüntetésre került, amit egy furcsa háttéregyezség keretében úgy mentett meg az MPB, hogy ötmillió forintot átutalt a MEOSZ-nak – 2,5 milliót a további fizetés fedezésére, 2,5 milliót támogatás gyanánt.
Természetesen a versenyeztetetés költségeket a lehetőségeihez mérten finanszírozza az MPB – az idei varsói, pisai és montreali Világkupa-versenyeket összesen 1 millió forintos utazási költséggel támogatta a bizottság. Tegyük hozzá: ez nem érdem, ez a feladata.
Dani Gyöngyi épp elég sokat szenvedett az életben. A sport segítségével talpra állt, nap mint nap gyakorolt a sikerért, három olimpián képviselte a hazát, örömet okozott az embereknek. Ellenben ez a tizenegy év alatt állami forrásból felvett nagyjából 88 millió forintos összeg, ha úgy tetszik, havi bontásban nagyjából nettó 666 ezer forint, – amelynek minden “petákja” nyilvános, az internet segítségével nyomon követhető, lekereshető – elég pontos választ ad a cikk elején felvetett kérdésre. Az elmúlt tíz évben már jócskán megérte a parasportba jelentős energiát fektetni. Aki meg ezt megtette és erőfeszítéseit siker koronázta, az meg maximálisan megérdemli.
