Sport

Szülőszobából a kosár-Eb-re

Fegyverneky Zsófia (Array)
Fegyverneky Zsófia (Array)

Fegyverneki Zsófia alig négy hónapja adott életet kisfiának, Márknak, ehhez képest péntek este, nemzeti színekben már a parketten pattogtat. Ő lesz a női kosárlabda-válogatott vezére a svédek elleni Eb-nyitányon.

Pénteken 19 órától végre a magyar válogatott is pályára lép a 35. női kosárlabda Európa-bajnokságon. A lányok, asszonyok először Svédországgal találkoznak, aztán hétfőig minden egyes napon bizonyítaniuk kell tudásuk legjavát a selejtezők D csoportjában.

Fegyverneky Zsófia és kisfia Márk
Forrás: facebook.com

Felvetődik a kérdés, vajon bírják-e ezt a megfeszített tempót? Különösen Fegyverneky Zsófia, a magyarok csapatkapitánya, aki négy hónapja még a szülőszobában feküdt, ahol éppen életet adott kisfiának, Márknak… Majd meglátjuk. Minden esetre edzői szerint a vártnál jobb ütemben haladt a felkészüléssel, mostanra pedig készen áll arra, hogy a kontinenstornán a tőle megszokott magas szinten irányítsa a válogatottat. A 30 éves kosarazó szerint a gyermeke nagyon jó baba, sokat alszik, többek között az anyai teendők mellett ennek is köszönhetően jutott ideje a kemény tréningekre.

Akad olyan játékos is a válogatottban, akinek alig hogy véget ért az egyik megmérettetés, máris a következőn kell százszázalékos teljesítménnyel előrukkolnia. A nemzeti együttesünk honosított amerikai sztárja, Alexandria Quigley nem vett részt az edzőtáborban, mert a Chicago Sky színeiben szerepelt az Amerikai Női Profi Ligában (WNBA).

Gáll Tamás szövetségi edző szerint mindez nem jelent hátrányt az amerikai-magyar számára, mert a jelenlegi szerepköre ismerős lehet a Krakkóban eltöltött évekből. Mi több, hazánk jelenlegi szövetségi kapitánya, Stefan Svitek volt ott is a mestere.

A tréner elmondta, nehéz ütközetre számít a svédek ellen, akik bár előrébb járnak, viszont a hazai pálya előnye a mieink malmára hajthatja a vizet. Hozzátette, titkon abban bízik, odaérhetnek a csoport második helyére, bár tudja, kemény próbatétel előtt állnak.

A magyar válogatott kerete és a mai program:

 

Név Szül. idő Poszt Klub
CZANK Tímea 1986. jún. 10. 2 Aluinvent Miskolc
 FEGYVERNEKY Zsófia 1984. szept. 29. 1-2 UE Sopron
 HATÁR Bernadett 1994. aug. 24. 5 MKB Euroleasing Vasas
 HONTI KATALIN 1987. aug. 24. 1-2 Beretta Famila Schio
 HORTI Dóra 1987. ápr. 25. 5 Mersin Buyuksehir
 KRIVACEVIC Tijana 1990. ápr. 08. 4 UE Sopron
 QUIGLEY Allie 1986. jún. 20. 2 Wisla Can-Pack
 RAKSÁNYI Krisztina 1991. szept. 26. 1-2 PEAC Pécs
 SIMON Zsófia 1989. dec. 17. 2-3 UE Sopron
 VAJDA Anna 1984. szept. 03. 4 Uni Győr
 ZELE Dorina 1992. feb. 13. 2 ZTE NKK
 ZSOVÁR Orsolya 1984. jún. 28. 1-2 UE Sopron

CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

A-CSOPORT (TEMESVÁR)
17.00: Csehország–Ukrajna    
19.30: Románia–Montenegró    
Szabadnapos: Franciaország

B-CSOPORT (NAGYVÁRAD)
17.00: Görögország–Olaszország    
19.30: Fehéroroszország–Lengyelország    
Szabadnapos: Törökország

C-CSOPORT (SZOMBATHELY)
16.30: Horvátország–Lettország    
19.00: Nagy-Britannia–Oroszország    
Szabadnapos: Szerbia

D-CSOPORT (SOPRON)
16.30: Szlovákia–Litvánia (Tv: Sport2)    
19.00: MAGYARORSZÁG–Svédország (Tv: Sport2)    
Szabadnapos: Spanyolország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik