Sport

Baku tárt karokkal várja a sportolókat

baku (Array)
baku (Array)

Az azeri főváros szűk egy héttel a rajt előtt teljesen felkészülten várja a június 12. és 28. között sorra kerülő I. Európa Játékok résztvevőit - írta helyszíni beszámolójában az orosz hírügynökség, megjegyezve, hogy az első külföldi delegációk már el is foglalták helyüket a sportolói faluban.

A bakui csúcseseményen ötven országból több mint hatezer versenyző indul, köztük 200 magyar sportoló, akiknek felkészülését – miként azt Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára a keddi budapesti csapatgyűlésen bejelentette – a kormány százmillió forinttal támogatta.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A rendezvényről, ahol 20 – olimpiai és nem olimpiai – sportág  művelői versengenek majd 253 éremért, másfél ezer újságíró tudósít, és az ITAR-TASZSZ jelentése arra is kitér, hogy csaknem harminc ország állam- és kormányfőjét várják a házigazdák az Európa Játékok megnyitójára. A ceremóniát péntek este tartják a játékok központi arénájában, a 68 ezer embert befogadni képes Nemzeti Olimpiai Stadionban.

Az azeri fővárosban a magyar színeket 26 vízilabdázó, 22 birkózó, 20 kajak-kenus, 17 cselgáncsozó, 17 vívó, 16 úszó, 14 ökölvívó, 12 sportlövő, 12 strandlabdarúgó, 8 szinkronúszó, 6 aerobikos, 6 asztaliteniszező, 6 tornász, 5 triatlonos, 5 kerékpáros, 2 műugró, 2 tekvondós, 2 tollaslabdázó, egy ritmikus gimnasztikázó és egy karatézó képviseli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik