Sport

Nem estünk az erős kezdés hibájába

Szabados Gábor (Array)
Szabados Gábor (Array)

Egyik magyar férfi tőröző sem jutott a legjobb 32 közé a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

A pénteki nyitányon csak ennek a fegyvernemnek a selejtezőjét, illetve 64-es táblájának első fordulóját bonyolították le. A csoportkörben, ahol öt tusig vívták az asszókat, Szabados Gábor és a juniorok között idén Eb-ezüstérmes Dósa Dániel három győzelmet aratott és két ellenfelétől kapott ki, míg Németh Gábor hetes csoportban két párharcban nyert és négyszer szenvedett vereséget.

Szabados Gábornak (háttal) majdnem összejött a bravúr
Forrás: hunfencing.hu

Ők valamennyien pástra léphettek a hiányos 64-es táblán, nem úgy, mint Szabados Kristóf, aki egy gőzelemmel és öt vereséggel az első szakasz után befejezte a versenyt.

A főtábla első fordulójában Szabados Gábor a címvédő James-Abdrew Davisszel vívott szoros asszót, végül három tussal kapott ki brit ellenfelétől. Még kisebb különbséggel szenvedett vereséget Németh Gábor, aki a török színekben szereplő Martino Minutóval szemben egyetlen találattal maradt alul. Dósa Dánielnek viszont nem volt esélye a spanyol Carlos Llavador ellen. Dósa 38., Szabados Gábor 41., Németh 49., Szabados Kristóf pedig 64. helyen végzett a 72 fős mezőnyben.

Szombaton a férfi tőrözők – már magyarok nélkül – folytatják a küzdelmüket és pástra lépnek a női párbajtőrözők is.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az Eb nyitónapján rendezték az Európai Vívó Szövetség (EFC) éves kongresszusát, amelyen többek között eldőlt, hogy a jövő évi kontinensviadal házigazdája a lengyelországi Torun lesz.

Vívó Európa-bajnokság, férfi tőr, selejtező:

a 64 között:
James-Andrew Davis (brit)-Szabados Gábor 15-12
Martino Minuto (török)-Németh Gábor 15-14
Carlos Llavador (spanyol)-Dósa Dániel 15-5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik