Sport

Bejárta a világot Bacsinszky Tímea megható története

Bacsinszky Tímea (Array)
Bacsinszky Tímea (Array)

A magyar származású teniszező nem is olyan régen még felszolgálóként dolgozott, csütörtökön pedig már elődöntőt játszott a Roland Garroson.

Bacsinszky Tímea anyja Debrecenből származik, apja Erdélyből, Szatmár megyei magyar. Tökéletesen beszéli is a nyelvünket, ám ő már Svájcban született, svájci színekben versenyez fiatal kora óta. Karrierje kezdetén édesapja volt a trénere, akivel azonban oly módon megromlott a kapcsolata, hogy immár tíz éve nem tartják semmilyen szinten a kapcsolatot.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Mint mondta, kislányként, sőt felnőtt nőként sem volt semmiféle hatalma és szava az apja ellen.

“Egyszerűen nem volt semmiféle esélyem, hogy kiszabaduljak a helyzetből. Az egyetlen esélyem az lett volna, ha egyszerűen csalok, és elveszítem minden meccsemet, hogy szétessen az a pályafutás, amit ő annyira akart. Ám végül rájöttem, hogy az egyetlen esélyem az, ha a teniszpályán vagyok és meccset játszom. Az volt az egyetlen hely, ahol senkinek nem volt hatalma felettem” – nyilatkozott áprilisban a hosszabbitas.hu-nak Bacsinszky.

Apja, Igor azonnal reagált a cikkre, és nyílt levélben válaszolt lánya kemény szavaira. Nem ingünk és nem is szeretnénk igazságot tenni köztük.

2011-ben Bacsinszky súlyos bokasérülést szenvedett el, visszacsúszott egészen a világranglista 285. helyéig, holott két esztendővel korábban már WTA-tornát nyert és eljutott a legjobb 50 közeléig.

A remek kétkezes fonákkal rendelkező játékos a minap a L’Équipe-nek adott bővebb interjút, amiben meghökkentő dolgokról számolt be. A beszélgetést többek között az Independent és a BBC is szemlézte.

Nemrégiben még éttermekben és bárokban szolgált fel, hogy csökkentse a hatalmas nyomást, ami teniszezőként rajta volt. Sokáig nem fogott ütőt a kezében, de elmondása szerint ebben az időszakban tanult a legtöbbet az életről.

“Nem tudom, segített-e a tenyereseim és fonákjaim javulásában, de már alázattal állok a dolgokhoz. Teniszezőként nem veszi észre az ember, mennyi mindenki van a segítségére. Én megtanultam, igaz, a másik oldalon állva” – nyilatkozott.

Amikor kollégái megtudták, hogy profi teniszező volt, nem akartak hinni a fülüknek. Bacsinszky viszont sosem akart hencegni a hírnevével. Azt akarta, hogy úgy kezeljék mint bárki mást. Ezt a mentalitást vitte át sportolói mivoltjába, és remek kapcsolatot ápol a masszőröktől a labdaszedőkig mindenkivel.

“A nap végére mindenki elfárad. Abba még senki nem halt bele, ha köszönetet mondott, vagy ajándékot adott valakinek” – tette hozzá.

Bár élvezte új szerepét, ez nem jelenti azt, hogy nem kellett megküzdeni különböző akadályokkal. Mindig nagy volt a vetélkedés a munkatársak között.

“Mindig gyorsabban mosogattam, mint a kollégáim. A versenyzés a véremben van” – zárta szavait mosollyal a száján.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Aztán újabb váratlan fordulat vette életét: 2013-ban kapott egy levelet, melyben az állt, indulhat a Roland Garros selejtezőjében. Bár első meccsén kikapott, ismét szerelembe esett a sportággal.

Hamar felvette a ritmust, hétről hétre egyre jobb formát mutatott, most csütörtökön pedig már élete első Grand Slam-elődöntőjét játszotta a francia nyílt teniszbajnokságon, ahol a papírforma szerint kikapott a világelső Serena Williamstől.

És hogy miért svájci színekben versenyez? Ott született, ott élte le gyermeki éveit. Kilenc esztendősen svájci országos bajnokságot nyert a tizenkét évesek között, a szövetség még nem segítette, hiszen magyar útlevele volt, magyarok voltak.

A fordulópont akkor jött el, mikor 13. születésnapja előtt megnyerte az egy évvel idősebbeknek kiírt világbajnokságát Franciaországban és Svájc felfigyelt rá, előbb mint a magyarok. Ennek köszönhetően kaptak édesapjával svájci útlevelet, anyagi segítséget és elismerést a szövetségtől. 

Mindazonáltal mi itthonról is csodáljuk a játékod és büszkék vagyunk rád Bacsinszky Timi!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik