Sport

Mértani pontosságú bomba után előnyben a Chicago

Chicago Blackhawks (Array)
Chicago Blackhawks (Array)

Az 54. és 56. percben eredményes Chicago Blackhawks 2-1-re legyőzte a házigazda Tampa Bay Ligtningot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa-döntőjének első mérkőzésén.

Jól kezdett a története során eddig egyszer, még 2004-ben bajnok Tampa, és Killorn révén már az 5. percben vezetett. A folytatásban inkább a védekezéssel foglalkoztak a csapatok. Az iram óriási volt, ám kevés lövőhelyzet alakult ki.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A záró harmadban aztán a 2010-ben és 2013-ban is Stanley Kupa-győztes Chicago előbb egyenlített Teravainen lövésével, a hazaiak kapusa, a 201 centiméteres Bishop 113:28 perc után kapott gólt. Rá két percre a finn csatár remekül zavart, a védők eladták a korongot, amelyre Vermette csapott le, és mértani pontossággal lőtte ki a bal felső sarkot. A pakk a felsőléc és a bal kapuvas találkozásáról pattant be. Ezzel a sikerrel a Chicago elvette a pályaelőnyt a Tampától.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc következő felvonását magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik ugyancsak Tampában.

Eredmény – Stanley Kupa-döntő, 1. mérkőzés

Tampa Bay Lightning-Chicago Blackhawks 1-2 (1-0, 0-0, 0-2)
gól: Killorn (5.), illetve Teravainen (54.), Vermette (56.)

Videó – Így került előnybe a Chicago:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik