Sport

Két veszprémi a hétvége álomcsapatában

Nagy László (Array)
Nagy László (Array)

Nagy László és Andreas Nilsson teljesítménye is kiemelkedő volt.

Vasárnap, a kézilabda Bajnokok Ligája kölni fináléjában a magyar bajnok MKB-MVM Veszprém nagyot küzdött a sztárokkal teletűzdelt Barcelonával, ám Carlos Ortega csapatának nem sikerült a bravúr, a katalánok végül 28-23-ra nyertek és ők ülhettek fel Európa trónjára. Ezzel együtt a Veszprém parádésan szerepelt az idényben, és minden dicséretet megérdemel. Sikerült megnyernie a magyar szuperkupát, később pedig a regionális SEHA Ligát, a Magyar Kupát és a magyar bajnokságot, így négy trófeát is begyűjtött a BL-ezüstérem mellett.


Nagy László ilyen őrizet mellett is remekelt
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az európai kéziszövetség a négyes döntőt követően összeállította a hétvége álomcsapatát, ebben két veszprémi kapott helyet, a mindkét mérkőzésen kiemelkedőt nyújtó Nagy László és a fontos gólokat szerző Andreas Nilsson. Rajtuk kívül a győztes Barcelona delegált négy játékost a „dream team”-be, egyet pedig a Kielce, míg a csalódást keltő Kielből senki sem válogattak be.

Az ehftv szerint a torna második legszebb gólját Nilsson szerezte a Kiel elleni elődöntőben bemutatott ejtéssel, a második legszebb védést pedig a szintén veszprémi Mirko Alilovic produkálta, méghozzá ugyancsak a Kiel ellen, amikor Filip Jicha ziccerét hárította.

Az már korábban eldőlt, hogy az egész sorozat gólkirálya a Veszprém balátlövője, a szerb Momir Ilic lett.

A négyes döntő álomcsapata

Danijel Saric (bosnyák-katari, Barcelona) – Gudjon Valur Sigurdsson (izlandi, Barcelona), Karol Bielecki (lengyel, Kielce), Nikola Karabatic (francia, Barcelona), Andreas Nilsson (svéd, Veszprém), Nagy László (magyar, Veszprém), Víctor Tomás (spanyol, Barcelona)

Videó – Alilovic védése a második legszebb volt a hétvégén:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik