Sport

Kínos baki a magyar siker után

Bodonyi Dóra (Array)
Bodonyi Dóra (Array)

A kajakos Bodonyi Dóra aranyérmet szerzett 1000 méteren a koppenhágai kajak-kenu világkupaverseny szombati napján. Az eredményhirdetéskor az olasz zászlót húzták fel...

Ugyanebben a számban Takács Tamara ötödikként ért célba, míg 500 méteren hetedik lett a fináléban.

A magyar szövetség hírlevele szerint Bodonyi Dóra több mint öt másodpercet vert a mezőnyre – már a rajtnál meglépett és egészen a célig folyamatosan növelte az előnyét.

“Kicsit hosszú volt a pálya a hatalmas szembeszél miatt, de minden úgy alakult a döntő során, ahogy elterveztem. Azt hittem, hogy a kínai lány és a harmadik helyen befutó brit Sawers jobban fog rám tapadni, de szerencsére nem ez történt. Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól alakult a verseny egy héttel a válogató előtt” – mondta a 21 éves Bodonyi Dóra, aki a következő hétvégén 500 és 5000 méter egyesben, valamint Sarudi Alízzal párosban, 1000 méteren fog rajthoz állni Szegeden, a világbajnoki válogatón.

A dániai világkupán egyébként elég gyenge a szervezés, friss példa erre, hogy az eredményhirdetésnél a magyar helyett az olasz zászlót húzták fel Bodonyi Dóra “tiszteletére”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik