Sport

Magyarországról mozgatják Hosszú doppingvádját?

Gyárfás Tamás a MÚSZ elnöke azt sugallja, tudja, hogy itthonról, megrendelésre íródott az a nemzetközi úszó szaklapban megjelent cikk, amely doppingolással vádolja Hosszú Katinkát.

Igazi magyar sztorivá kezd átalakulni a történet… “Nem akarunk pereskedni, de határozottan visszautasítottuk a gyanúsítgatást. A nemzetközi úszóéletből kapott visszajelzésekből úgy értesültem, a Hosszú Katinka elleni vádaskodást honi erők sugallatára fo­galmazták meg, így a közgyűlésre időzítés sem lehet véletlen” – mondta Gyárfás Tamás a borsonline.hu kérdésére nem sokkal azelőtt, hogy a MÚSZ újabb öt évre elnöknek választotta.

Hogy mire, kire utalhatott az elnök? Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófőnöke a péntek esti ATV Híradóban nevezte nevén a feltételezett illetőt – Hornyák Viktort. A Sport24 még áprilisban elsőként számolt be az elősorban a közösségi médiában zajló adok-kapokról. A “bokszmeccs”, a Széles Sándor Úszó-nevelő Műhelyt vezető Hornyák Viktor, és a teljes Magyar Úszó Szövetség között zajlott, zajlik, és akkor fakadt ki, amikor a nyolc gyermekes debreceni apuka állítólag bántalmazta Turi György mesteredzőt.

Hornyák elég régóta harcban áll a szövetséggel. Azzal vádolja a MÚSZ-t, hogy működése átláthatatlan, az állami pénzek elosztása ellenőrizhetetlen, mi több, élversenyzőink doppingolnak. Nekiment Gyárfás Tamásnak is, hiszen vele szemben elnöknek jelöltette magát (egy szavazatot kapott) és helyszíni beszámolók szerint a pénteki közgyűlésen is “one man show-vá” változtatta a sikersportág legmagasabb fórumát.

Hornyák Viktort nemkívánatos személlyé nyilvánították a magyar úszósportban
Fotó: dehir.hu

Hosszú Katinkáról május 20-án jelent meg egy hosszú cikk a Swimming World Magazinban, amelyben a szerző, Casey Barrett, aki Hornyákhoz hasonlóan szintén gyermek úszásoktatással foglalkozik, lényegében doppingolással vádolja a bajnoknőt.

A kérdés: vajon tényleg elképzelhető az, hogy egy félig ukrán, félig magyar, nyolcgyermekes debreceni apuka keze egészen kanadáig elér, és képes elintézni, hogy a sportág vezető szaklapjában megrendelésre lejárató cikk íródjon?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik