Sport

Így születnek a legendák

Jaromir Jágr (Array)
Jaromir Jágr (Array)

Jaromir Jágrt félistenként tisztelik Csehországban. Nem meglepő.

Egy évvel ezelőtt a csehek klasszis hokisa, Jaromir Jágr lemondta a válogatottságot. Érett már a bejelentés, mégiscsak 42 éves volt már akkor. Azóta azonban történt egy s más. Például a tengerentúlon klubot váltott, már nem a New Jersey Devils, hanem a Florida Panthers sikereiért és küzd a kétszeres Stanley Kupa-győztes szélső és ki tudja, lehet épp a floridai időjárás tett neki jót, de új erőre kapott, 20 meccsen 18 pontot termelt (6 gól+12 assziszt formájában), ezzel is jelezve: öreg hokis nem vén hokis.

A rájátszásba nem sikerült bejutnia a Panthersszel, ugyanakkor lelkesedését hűen tükrözi, hogy rögtön az alapszakasz vége után egy nappal meghosszabbította a szerződését egy évvel.

Közben az edzéseket sem hanyagolta, sőt, felbukkant a hazai rendezésű A csoportos jégkorong-világbajnokságra készülő cseh válogatott tréningjein, de sokáig az volt a hivatalos verzió, hogy csak a jelenlétével segíti a foglalkozásokat. Aztán csak bekerült végül a szűk keretbe is, és 43 év ide, vagy oda, ezen senki sem lepődött meg. Az igazat megvallva sokan arra számítottak, hogy majd csapata vezére lesz.

Úgy, mint csütörtök este.


Jaromir Jágr öröme – ezt már sokszor megcsodálhatták az ellenfelek
Fotó: Europress Fotóügynökség

A vb-negyeddöntőben azzal a Finnországgal csaptak össze a csehek, akik betonbiztos védekezéssel hívták fel magukra a figyelmet – leszámítva a nyitónapon az amerikaiaktól elszenvedett 5-1-es vereséget –, kapusuk és a komplett csapat is rekordot állított fel, ami a kapott gól nélküli perceket illeti. Csehországnak szűk kilenc percre volt szüksége a prágai mérkőzésen, hogy mattolja a remek formát mutató Pekka Rinnét, azonban a második harmad kezdetére fordítani tudtak a finnek.

Ekkor vette a kezébe a karmesteri pálcát Jaromir Jágr, előbb értékesített egy emberelőnyt, majd nem sokkal később asszisztot jegyzett a csehek újabb vezető találatához. Erre még volt válasza Finnországnak, ám jött a mérkőzés 56. perce, amikor gyakorlatilag minden eldőlt: Jágr egy korongszerzés után fordult be a finn kapu elé és mattolta Rinnét, eldöntve ezzel a találkozót – az 5-3-as végeredményt Sobotka állította be üres kapunál. Csehország az elődöntőben azzal a Kanadával találkozik, amely eddig átgázolt a mezőnyön.

Ki tudja, hogy Jaromir Jágr még meddig folytatja játékos pályafutását, de hogy már most egy legenda, az biztos.

Videó – Így jutottak tovább a csehek:

Eredmény – Jégkorong-világbajnokság – negyeddöntők:

Oroszország-Svédország 5-3 (2-0, 1-1, 2-2)
Kanada-Fehéroroszország 9-0 (4-0, 2-0, 3-0)
Egyesült Államok-Svájc 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
Csehország-Finnország 5-3 (1-1, 2-1, 2-1) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik