Sport

Ezek eddig a hoki-vb legőrültebb pillanatai

Mike Smith (Array)
Mike Smith (Array)

Mike Smithnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy Kanada legyőzte a házigazda Csehországot.

Hétfőn este a végső győzelemre is jó eséllyel pályázó kanadai válogatott 6-3-ra nyert Csehország ellen Prágában, az A csoportos jégkorong-világbajnokság 3. fordulójában. Kilenc gól ide, vagy oda, a két kapust választották a meccs legjobbjának mind a két oldalon és egyáltalán nem érdemtelenül, a két portás rendesen kitett magáért.

A legemlékezetesebb bravúr a kanadai Mike Smith nevéhez fűződik, aki még az első harmadban mutatott be egy bámulatos védést. 0-0-s állásnál korizott a kapu mögé, ahol aztán elkaszálták a lábát és elesett. Elsőre hatalmas szerencséje volt, a csehek bekkje ugyanis a lényegében üres kapu mellé célzott távolról, ám ezután is megvolt az esélye a gólszerzésre a házigazdának, ugyanis Roman Cervenka szedte össze a korongot. Ekkor jött a Smith-varázslat: a ketrece előtt forgolódó hálóőr egy rúgómozdulattal hárította a közelről érkező lövést.

Videó – A meccs összefoglalója, ami rögtön az említett jelentsorral indul:

Kanada eddig hibátlan a világbajnokságon, három mérkőzésén ráadásul már 22 lőtt gólnál jár és csak négy kapottnál, ebből ugye hármat a csehek szereztek. A juharlevelesek legközelebb szerdán lépnek jégre a vb-n a Svédország elleni csoportrangadón, ami az A jelű nyolcas első helyéről is dönthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik