Sport

Michelisz tönkreverte a mezőnyt a Hungaroringen

michelisz norbert (Array)
michelisz norbert (Array)

A WTCC hungaroringi hétvégéjének második futamán Michelisz Norbert rajt-cél győzelmet aratott.

Mint arról korábban írtunk, az első versenyen biztonsági autózást választott a magyar pilóta, hogy megóvja a Hondát, hiszen a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a második futamon az élről indulhatott.

 Fotó: MTI

Michelisz remekül kapta el a rajtot, Tom Chilton nem jelentett rá veszélyt, főleg úgy, hogy Tom Coronelnek sikerült megelőznie őt, a holland és a brit pedig egymással volt elfoglalva, Michelisz ezáltal körről körre növelte előnyét.

Féltávnál a Zengő Motorsport versenyzője már több mint öt másodperces különbséggel vezette a mezőnyt, a 11. körben pedig már 8,5 másodpercet mutatott az óra.

Mögötte sok minden nem történt, Chilton és Coronel mögött a másik hondás, Monteiro tartotta a három Citroent, így a nagy trió – Loeb, Müller, Lopez – nem tudott beleszólni az élen haladók sorrendjébe.

Michelisz Norbert végül megnyugtató, hét másodperces előnnyel megnyerte a futamot, így a 2013-as Japán Nagydíj után ismét felállhatott a dobogó tetejére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik