Sport

Michelisz: “Szerencsés ember vagyok”

michelisz norbert (Array)
michelisz norbert (Array)

A Zengő Motorsport pilótája nem győzte megköszönni a szurkolóknak a biztatást.

Michelisz Norbert fantasztikus versenyzéssel megnyerte a túraautó-vb Magyar Nagydíjának második futamát. A magyar versenyző rajt-cél győzelmet aratott és az elsőségét senki sem veszélyeztette, hiszen végül több mint hét másodperces előnnyel ért célba. 

 Fotó: MTI

“Autóversenyzőként az ember arról álmodik, hogy hazai pályán, ilyen közönség előtt győzzön magabiztosan, és szerencsére nekem ez ma összejött. Bár a rajtom nem volt tökéletes, mert túlságosan kipörögtek a kerekek, de aztán ahogy az élen maradtam, tudtam, hogy a saját kezemben van a sorsom. Kísértetiesen hasonló volt ez a futam, mint a 2012-es, de ha őszinte vagyok, ez talán valamivel könnyebb volt, mert az autó az első pillanattól kezdve partner volt mindenben” – nyilatkozta Michelisz Norbert.

A WTCC riporternőjének az ünneplés előtt a magyar pilóta még hozzátette. nagyon szerencsés ember, és emlkészik 2012-re, amikor szintén nyerni tudott a Hungaroringen, akkor is fantasztikus hangulatot teremtettek a drukkerek, akiknek nem győzött elégszer köszönetet mondani.

“Nem igazán figyeltem másra, a versenyre koncentráltam minden erőmmel, nem igazán néztem ki az autóból, még azt sem, hány kör van hátra, majd két körrel a leintés előtt kezdtem el arra gondolni, hogy ez tényleg meglesz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik