Sport

“Meg kell mutatnunk, hogy Magyarország mire képes”

gyarfas-tamas(960x640).jpg (gyárfás tamás, )
gyarfas-tamas(960x640).jpg (gyárfás tamás, )

A magyar országgyűlés szinte egységesen, 96 százalékos arányban támogatta a 2017-es úszó- és vízilabda világbajnokságügyét.

Gyárfás Tamás, a világbajnokság szervező bizottságának elnöke azt követően nyilatkozott a vb-rendezésről, hogy az Országgyűlés – 164 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 2 tartózkodással – megszavazta azt a kormánypárti javaslatot, amely több hatósági határidőt is lerövidít annak érdekében, hogy Budapest megrendezhesse 2017-es tornát.

„Ez a szinte egyöntetű kiállás még inkább elkötelezi a szervező bizottságot. Ha az uszoda időben felépül, a rendezés is méltó lesz a feladat nagyságához” – mondta, majd hozzátette, ő maga is jelen lehetett a parlamentben a szavazáson, az egy nappal korábbi vitát pedig televízióban élőben követte.

 Fotó: MTI

„Az a négy fő, aki nem támogatta az előterjesztést, nyilván azért tette – mint ahogy az az érveléskor is megfogalmazódott –, mert nem született az ingatlanra, a környezetre vonatkozó hatástanulmány. Ily módon mintegy rendezőként csak „beugrottunk” – jelentette ki a sportdiplomata. – Ugyanakkor az is tény, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök vezette pályázati bizottság a 2021. évi vb rendezési jogát nyerte el.”

„A mexikói Guadalajara váratlan visszalépésével adódott egy helyzet, amelybe nem „beugrottunk”, hanem lecsaptunk rá – folytatta Gyárfás Tamás. – Ha nem gyorsan cselekszünk, akkor a további jelentkezők egyike a kiválasztott. Az erre hivatottak úgy ítélték meg, az ország megbecsülése számára előnyt jelent, ha mielőbb bizonyítjuk a világnak, hogy Magyarország mire képes.”

A szervező bizottság elnöke hozzáfűzte, hogy a hatástanulmány igénye jogos, de csak gyors döntéssel lehetett a rendezés jogát most megszerezni. „Mindemellett ott a másik komoly szempont: a Magyar Olimpiai Bizottság a 2024. évi olimpiai pályázat érdekében dolgozik, a színhely 2017. szeptemberi 15-i kijelölése előtt kedvező lehet egy sikeres úszó vb:”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik